Az utóbbi években egy izgalmas tér kezdett kialakulni az Astorián, ami Gerzsenyi Andráshoz, a hello.idea történetének első sorozatvállalkozójához és feleségéhez köthető. A gazdasági válság kirobbanásával szinte párhuzamosan indították el közösen a Cukorka Sweetfabricot, amely az országban egyedüliként készít egyedi megrendelésre különféle cukorkákat, nyalókákat.
A házaspár azonban nem csak a Cukorka üzlet és manufaktúrával, hanem a közelben található „design vegyesbolttal”, az Insituval, valamint a kerület talán legjobb kávéját adó Feketével közösen építget egy új, nyüzsgő hangulatú Múzeum Körutat. Ma tehát három vállalkozásról, egy férjről, egy feleségről, négy gyermekükről, és a lankadatlan vállalkozói vágyról beszélgetünk, mert ez maga András.
1. fejezet: A cégem története
Miről szól a Cukorka Sweetfabric?
A Cukorka az alkotás öröméről, a határtalan kreativitásról, a kihívásról, és néha, de szerencsére tényleg csak néha, amikor hatalmas megrendeléseket teljesítünk, az embert próbáló munkáról szól. Konkrétabban fogalmazva pedig egy olyan hely, ahol kisszériás, kézzel készített cukorkát állítunk elő, jellemzően egyedi megrendelésre.
Honnan jött az ötlet, hogy egyedi cukorkákat készítsetek?
Az ötlet onnan jött, hogy a Cukorka alapítása előtt szinte napra pontosan 100 évvel nyitotta meg saját cukorkaműhelyét Mariann (András felesége – hello.idea) üknagypapája, Krecs Pál, itt Budapesten. Az ihletet tehát a feleségem családja, az ő néhai vállalkozásuk, és annak a nagyszülők által elmesélt története adta. Családi ebédeknél például Mariann nagymamája – aki egykor maga is dolgozott a manufaktúrában –, rendszeresen felemlegette, hogyha Pali bácsi szabadalmára a család jobban ügyelt volna, akkor most nem kellene újra mindent a nulláról kezdenünk.
Szóval ez a sztori volt az, ami alapot adott nekünk az induláshoz.
A Cukorka bejáratának közelében egy elsőre jelentéktelen öreg papiros áll bekeretezve egy kis asztalkán. A futópillanatra még semmiségnek tűnő dokumentum nem más, mint Krecs Pál eredeti, 20. század eleji cukorka-nyalóka szabadalma, ami a maga nemében az első volt hazánkban.
Eltértetek a családi hagyományoktól, vagy „csak” újraindítottátok az egészet?
A bolt kisebb, mint egykor volt, a termékpaletta nálunk inkább az egyediségre fókuszál, mint a hagyományos formákra és ízekre, és persze az arculatunk is más. Alapvető célunk viszont ugyanaz: valódi minőséget állítunk elő a cukorkakészítéshez felhasznált egyedi technológiával, és csak kézzel alkotunk.
(
Mikortól tekintettetek a Cukorkára, mint vállalkozásra?
Az elejétől kezdve úgy tekintettük rá, hiszen ebben a folyamatban nekünk az első lépés az Insitu elindítása volt. Abból rengeteget tanultunk pro és kontra értelemben, úgyhogy a Cukorka, ahogy a Fekete is, már tudatos vállalkozásépítés eredménye, és ez szerintem meg is látszik mindkettőn.
Mit gondolt a környezetetek erről?
Amíg a Cukorkánál kíváncsiságot éreztünk a hozzánk közel álló emberek részéről, minden negatív hang nélkül, addig az Insituval kapcsolatban mind a családunk, mind a barátaink féltettek minket. Ez persze nem véletlen, hiszen 2007-ben, amikor azt elkezdtük, én friss diplomás voltam, Mariann pedig még egyetemista, úgyhogy az Insitu számára a bukás lehetősége reális volt. De mégis, mindketten úgy éreztük, hogy szükségünk van a munkánk mellett valami másra, valami pluszra. Engem vonzott a design és a formatervezés, Mariann meg gyermekruhákat varrt, így valahol adta magát egy olyan helynek a kialakítása, ami egyedi tárgyakat, ruhákat, kiegészítőket árusít. Ez lett végül az Insitu, a város egyik első design vegyesboltja, ami szerencsére azóta is itt üzemel a szomszédban.
András és Mariann amúgy végzettségüket tekintve építészmérnökök. András elmondása szerint az építészetet, a karrierváltás ellenére mindketten nagyon szeretik, sőt, az elején nem is akarták otthagyni azt (András például az Institu mellett két évig még építészként dolgozott), de mivel hajtotta őket a vágy, hogy valami sajátot csináljanak, ezért belevágtak az önálló vállalkozásépítésbe.
De összességében édesanyám aggódott leginkább ezzel az egésszel kapcsolatban; mondjuk talán éppen azért, mert a rendszerváltás óta ő maga is vállalkozik. Ezért őt például sokáig tartott meggyőzni arról, hogy elhiggye, hogy amit az Insituval elkezdtünk majd folytattunk a Cukorkával és egyelőre befejeztünk a Feketével, az valóban működőképes és megéri csinálni. Főleg négy gyerek mellett. Azért az tény: vállalkozást és családot építgetni egy gazdasági világválsággal párhuzamosan meglehetősen kalandos élmény. Ám mi azt valljuk – és valahol édesanyám példája is ezt támasztja alá –, hogy senki számára nincsenek előre meghatározott élet- és karrier utak, amiket be kell járni, hanem ha valami érdekel valakit, ott az utat akár saját maga is kitaposhatja magának. Azóta anyukám a legbüszkébb ránk, minden nap elismeri sikereinket.
2. fejezet: A cégem belülről
Három vállalkozás tulajdonosaként adja magát: milyen kezdeti nehézségeitek voltak?
Az Insitunak hála a Cukorkával és a Feketével már nem voltak nagy problémáink, de fennakadások azért persze voltak. Kronologikusan haladva például az elején az Insitunál a termékek árának kérdése komoly nehézségeket jelentett. A hazai vásárlók ugyanis nem nagyon akarták megérteni, hogy egy egyedileg készített designterméknek miért annyi az ára, amennyi; szemben a külföldiekkel, akiknek igazán soha sem kellett ezt magyarázni. Aztán problémát jelentett még a termékportfolió kialakítása, hiszen mást keresnek a nemzetközi ügyfelek és mást a magyarok, illetve a tervezői rapszodikusság, mert sok tehetséges fiatal a tervezői rutin hiány miatt nem érzi a beszállítói pontosság (határidők betartása, folyamatos megrendelések teljesítésének képessége, stb.) súlyát.
A Cukorkánál pedig leginkább a „látványkonyhánk” kialakítása (a Cukorka ugyanis egyszerre bolt és műhely, ahol a cukorkakészítés módját mindenki láthatja – hello.idea) okozott fejtörést és csúszásokat, mert a különböző hatóságok/hivatalok engedélyeztetési eljárása sajnos itthon nem mindig gördülékeny. És persze voltak kisebb összetűzések az épületben lakókkal, akik közül néhányan nem akarták, hogy elindulhassunk. Szerencsére ez a szakasz már a múlté.
„elmúltak már azok a napok, amikor valakinek a boltjába csak úgy belebotlanak az emberek; mi szerveztünk a boltnak nyitóbulit, igyekszünk a médiában több helyen megjelenni, aktívak vagyunk a közösségi oldalakon”
Voltak ezzel szemben dolgok, amelyek könnyebben mentek, mint vártátok?
A Cukorka esetében a gyártástechnológiai háttér kialakítása, illetve a célközönség megtalálása gördülékenyebben ment, mint elsőre gondoltuk. De szerintem ez megint csak a tudatos építkezésből fakad. Elmúltak már azok a napok, amikor valakinek a boltjába csak úgy belebotlanak az emberek. Mi szerveztünk a boltnak nyitóbulit, igyekszünk a médiában több helyen megjelenni, aktívak vagyunk a közösségi oldalakon. Próbálunk mindent megtenni annak érdekében, hogy a potenciális vásárlóink halljanak rólunk, és eljöjjenek minket legalább megnézni, kipróbálni.
Milyen volt megnyitni a Cukorkát a potenciális vásárlók előtt?
Hatalmas élmény volt, hiszen bár tudatosan készítettük fel a boltot a nyitásra, aznap akkora tömeg volt nálunk, hogy az embereknek egy jelentős része az udvaron (az Insitu és a Cukorka is a Múzeum krt. 7. alatti Unger-ház udvarában található – hello.idea) volt kénytelen állni. Erre az érdeklődésre nem számítottunk.
Az elmúlt hét év alatt hoztatok olyan rossz döntést, amibe majdnem belebuktatok?
Persze. De konkrét példát nehéz mondani, mert alapvetően nem rossz döntéseink voltak, hanem olyan problémákkal kerültünk szembe, amelyeken nagyon nehezen tudtunk túllépni. Ezek a helyzetek mindig bizonyos események együtthatójaként jönnek, nem csak úgy magukban. Például az első negyedévet minden vállalkozásunk esetében nehéz kezelni, főleg, ha ehhez éppen bejön még pluszban egy nem várt kiadás, vagy valamilyen rajtunk kívülálló akadály. Emellett pedig a humánerőforrás kérdése tud rengeteg nehézséget okozni, hiszen ha emberek mennek el tőlünk – mondjuk a Cukorkából vagy a Feketéből, amelyeknél sok időt és energiát fektetünk az alkalmazottaink taníttatásába – az az üzletek működésére is komoly hatással lehet. Tehát vannak pillanatok, amikor az ember úgy érzi, hogy ennyi, nincs tovább, hagyom az egészet veszni. De ezekből az állapotokból mindig van kiút, ezért is csináljuk még mindig.
„gyakorlatilag minden napunk arról szól, hogy a kisebb hibákat javítsuk, illetve, ami jól megy, azon úgy módosítsunk, hogy az még többet adjon a hozzánk betérő vásárlóknak”
Fejlesztettetek azóta valamit?
Folyamatos fejlesztés zajlik nálunk. Gyakorlatilag minden napunk arról szól, hogy a kisebb hibákat javítsuk, illetve, ami jól megy, azon úgy módosítsunk, hogy az még többet adjon a hozzánk betérő vásárlóknak. De egy családi vállalkozás szerintem csak így működhet. Állandóan változtatni kell a termékpalettát, az árakat, a szolgáltatásokat, vagy éppen a honlapot, hogy még jobban működjünk.
Említetted, hogy klasszikus technológiával dolgoztak, ezen terveztek változtatást?
Korábban beszéltünk egy potenciális befektetővel, aki javasolta nekünk, hogy modernizáljunk minden gyártási műveletet, de ezeket a tárgyalásokat gyorsan lezártuk. Nem célunk ugyanis robotokkal dolgoztatni, ahogy az sem, hogy reggel kamionok százai hagyják el a műhelyt, hogy Kínába és Oroszországba szállítsuk a termékeinket.
„a legtöbb vásárló az első néhány percben eldönti, hogy neki egy hely szimpatikus-e, ajánlaná-e másoknak, vagy sem; mi nem akartunk soha az a hely lenni, ahol fintorognak az eladók, és a vásárlóknak kell magukat megtisztelve érezni, hogy szolgáltatást kapnak”
Láttatok másnál olyat, amit tudatosan el akartok magatoknál kerülni?
Nem volt egyértelmű jó vagy rossz minta előttünk, de a szolgáltatás- és ügyfélközpontúságot az elejétől kezdve nagyon erősen valljuk, mert ezek szerintünk a sikeresség zálogai. A legtöbb vásárló az első néhány percben eldönti, hogy neki egy hely szimpatikus-e, ajánlaná-e másoknak, vagy sem. Mi nem akartunk soha az a hely lenni, ahol fintorognak az eladók, és a vásárlóknak kell magukat megtisztelve érezni, hogy szolgáltatást kapnak.
Érdekes amúgy, hogy Magyarországon nagyon nehéz hosszú távon jól üzemeltetni egy vállalkozást. És itt nem feltétlenül arról van szó, hogy a sikertelen vállalkozások rövid úton befejezik a működésüket. Hanem, hogy gyakran látni menő helyeket bezárni, amelyek vagy azért csuknak be, mert valójában csak látszólag voltak sikeresek, vagy azért, mert az alapítók egyszerűen belefáradnak a vállalkozásba. Például a Feketénél a vezető barista felmondása, vagy az emelkedő kávéárak engem is hoztak olyan helyzetbe, hogy komolyan el kellett gondolkodnom azon, hogy akkor ez most tényleg megéri-e. De ilyenkor mindig nyelünk egyet vagy kettőt, újratervezünk, megoldásokat találunk ki és folytatjuk.
Van olyan dolog, amit máshogy tettél volna?
A Cukorkánál talán a bolt helyét másképpen választanám meg, mert utólag visszagondolva ez a választás itt az udvarban elég merész húzás volt. Addig ugyanis, amíg egy designbolt, mint például az Insitu, bevonzza ide az embereket, addig egy kis cukorkakészítő műhely nem feltétlenül. Persze most már nem lenne értelme visszacsinálni az egészet, és új helyen kinyitni, mert a nagykereskedelemmel azért szerencsére jól állunk (Andrásék több hazai nagyvállalatnak is beszállítanak egyedi cukorkákat céges rendezvényekre, ajándékozásokra – hello.idea), a kiskereskedelmi forgalom pedig növekszik.
Nyilván azt látjuk, hogy egy utcafrontos bolt sokkal nagyobb kisker forgalmat generálna, de ez most már mindegy, így döntöttünk, és ezzel is elégedettek vagyunk.
(Cukorka Sweetfabric, f: Cukorka @ Facebok)
Ott tartotok most, ahol az első nap szerettetek volna?
Máshol tartunk, de ez egyáltalán nem rossz. Én például komolyabb kiskereskedelmi forgalmat vártam. Azt gondoltam, hogy olyan profilú bolt, mint a Cukorka, vonzani fogja az embereket, és kiemelten ez adja majd a műhely hangulatát. Ez azonban nem valósult meg, mert a forgalmunk jelentős részét a nagyvállalati megrendelések adják, amiről korábban azt gondoltam, hogy nem lesz hangsúlyos. A gyakorlat tehát feje tetejére állította az előzetes terveinket, de ezzel nincs baj, mert a sikeres működésünk így is biztosított, és ez az egyik legfontosabb.
3. fejezet: A cégem és Én (A vezető)
A kezdés óta mit tanultál magadról és a vállalkozásépítésről?
Rengeteget. De még ma sem mondanám magunkat tanult vállalkozóknak, mivel sok esetben érzésből, ösztönből döntünk, és nem racionálisan, tervezgetve.
„több vállalkozás, és még inkább család nélkül én nem tudnék élni; nekem fontos, hogy a feleségem hazavár, hogy a három fiammal játszhatok, hogy a lányomat reggel ölbe vehetem és, hogy emellett egyszerre több vállalkozást kell igazgatnom; ezek nélkül az impulzusok nélkül nem lenne teljes életem”
Milyen vezetőnek gondolod magad: ösztönösen döntőnek vagy előre tervezgetősnek?
Tervezgetős vagyok. Általában a kérésekkel vagy az üzleti kérdésekkel kapcsolatban lassan hozok döntést, mert szeretem a helyzeteket részletesen elemezni mielőtt döntést hoznék bármiben, főleg pénzügyi dolgokban. Ez persze a munkatársainkat néha kiakasztja, de ilyen vagyok. Valahol viszont érthető, hogy ha csak a Cukorkával foglalkoznék, és nem három vállalkozással, vagy nem lenne négy gyerekem, csak egy, akkor több időm lenne egy dologra fókuszálni, vagyis, ez a döntési folyamat felgyorsulhatna, de ezek a tényezők ugye adottak.
Több vállalkozás, és még inkább család nélkül én nem tudnék élni. Nekem fontos, hogy a feleségem hazavár, hogy a három fiammal játszhatok, hogy a lányomat reggel ölbe vehetem és, hogy emellett egyszerre több vállalkozást kell igazgatnom. Ezek nélkül az impulzusok nélkül nem lenne teljes életem.
(Mariann, András és a gyerekek, f: www.magyarkonyhaonline.hu)
Inkább a hosszú távú dolgok, a vízió foglalkoztat, vagy mindent Te szeretnél elrendezni?
Alapjáraton rosszul delegálok. Ha valakiben megbízom, akkor nincs ezzel gondom, de ez nálam hosszú munkakapcsolat után alakulhat csak ki. Persze tudom, hogy ezen változtatnom kellene, de valószínűleg sohasem fogok tudni.
Kiben bízol, ha üzletről van szó?
Azokban, akik több lépcsőben bizonyították, hogy lehet rájuk számítani. Vakon senkiben nem bízom, de ez szerintem nem is lenne normális. A komoly üzleti döntéseket viszont mindig közösen hozzuk Mariannal.
4. fejezet: A cégem és Én (A magánember)
Honnan nyersz inspirációt?
Innen a vállalkozásaimból.
„tökmindegy, hogy valaki sorozatvállalkozó és nagycsaládos, mint én, vagy agglegény és egy multinál dolgozó szakember, mint egy jó barátom, ha élvezi azt, amit csinál; és szerintem ez a fontos”
Vannak példaképeid?
Nincs példaképem. De soha nem is volt és nem is lesz, mert nekem nem megy a bálványozás. Szerintem mindenkinek magát kell értékelnie, magával kell elégedettnek lennie. Tökmindegy, hogy valaki sorozatvállalkozó és nagycsaládos, mint én, vagy agglegény és egy multinál dolgozó szakember, mint egy jó barátom, ha élvezi azt, amit csinál. És szerintem ez a fontos.
Természetesen, ha útközben valakit mégis érdemesnek találnak arra – mint tavaly 50 magyar fiatalt, köztük engem is –, hogy példaképek lehessenek, az remek érzés, hatalmas büszkeség és nagyszerű visszacsatolás a munkám felé, ami nekem magabiztosságot kölcsönöz. De szerintem mégis az a legfontosabb, hogy az egyén saját maga elégedett legyen azzal, amit és ahogy elért, csinál.
A Példakép Alapítvány tavaly indított programjában 50 magyar fiatalt választottak ki, mint Magyarország új példaképei, akik saját ötletüknek, kitartásuknak, ambíciójuknak köszönhetően elértek valami olyat, amiért mások előtt joggal állhatnak példaként.
Az interjú alatt András végül említett két olyan vállalkozást, amelyek filozófiája és alapítói számára olyan irányt és attitűdöt képviselnek, amelyet valahol ő is vall. Az egyik ilyen az egyedi kávépörköléssel foglalkozó budafoki Casino Mocca, a másik pedig a hamarosan nálunk is bemutatásra kerülő prémium minőségű kávékkal foglalkozó budapesti Espresso Embassy.
5. fejezet: A cégem most és a jövőben
Szerinted megérte belevágni?
Teljesen megérte. De fontos látni, hogy ez egy nagyon kemény munka. Konkrétan ezzel kelsz és fekszel, szünet nélkül. Lehet, hogy sokan azt gondolják például, hogy Te bármikor elmehetsz szabadságra, hiszen a saját magad főnöke vagy, de ez a gyakorlatban nincs így. Soha sincs megállás. Közben az is gyakran előfordul, hogy a munkatársak a rosszhírekkel hívnak, amiket azonnal meg kell oldani, míg a jó híreket, amikor valaki csak elégedetten távozik tőlünk, már nem osztják meg veled, és ez elveheti a kedvét az embernek. De neked ilyenkor is mindig tovább kell lépni.
„szerintem nehéz és nem feltétlenül jó dolog másokat buzdítani arra, hogy vállalkozzanak; mindenkinek más ugyanis a motivációja, és éppen ezért nem kell mindenkinek vállalkoznia”
Szerinted a vállalkozásod egy sikersztori?
A Cukorka a jövőben lehet az, most még inkább azt mondanám, hogy az út elején jár. A Fekete ezzel szemben szerintem tekinthető sikersztorinak, mivel a nyitástól teljesíti azt, amit terveztünk vele.
Beszéltük, hogy gyártásmodernizálást nem terveztek, de külföldi terjeszkedést?
Most nem. A terveink között amúgy korábban szerepelt, de mostanában biztos nem. Elsősorban pedig azért, mert a jelenlegi műhely kapacitás és vásárlói érdeklődés bőven leköti az energiáinkat. A jövőt illetően azonban nem zárom ki, hogy lesz ilyen törekvésünk, de ehhez kellenek bizonyos feltételek.
„nem az a lényeges, hogy meggazdagodj valami sajátból; hanem, hogy valami olyat csinálj, amiben tehetséges vagy, és amihez értesz; ez a cél viszont nem feltétlenül csak saját vállalkozásban teljesedhet ki”
Keresitek az együttműködést más feltörekvő vállalkozásokkal?
Igen. Például a Példakép-programon keresztül több olyan emberrel megismerkedtem, akikkel tervezzük a közös munkát, vagy már csináltunk is együtt valamit. Ilyen mondjuk az Imagine Budapest-től Káldi Emese, aki egyik tematikus túrájukba vették bele a Cukorkát. Vagy éppen most akarunk együttműködni Nagy Zolival* és a Boutiq’Bar-ral, hogy készítsünk számukra egy egyedi terméket.
*Nagy Zoltánnal, a Boutiq’Bar alapító-tulajdonosával készített interjúnkat itt olvashatjátok!
Mi az három dolog, amiért vállalkozásra buzdítanál másokat?
Szerintem nehéz és nem feltétlenül jó dolog másokat buzdítani arra, hogy vállalkozzanak. Mindenkinek más ugyanis a motivációja, és éppen ezért nem kell mindenkinek vállalkoznia. Nyilván, aki érzi magában a vágyat, az próbálja meg, de ne féljen abbahagyni, ha láthatóan nem megy. Fontosabb lenne ezért inkább teljes képet adni a fiataloknak arról, hogy milyen valójában vállalkozni, mivel sokak számára – akár olyanok számára is, akik már vállalkoznak – ez közel sem egyértelmű.
Nem az a lényeges, hogy meggazdagodj valami sajátból. Hanem, hogy valami olyat csinálj, amiben tehetséges vagy, és amihez értesz. Ez a cél viszont nem feltétlenül csak saját vállalkozásban teljesedhet ki. Lehet valaki jó újságíró, jó építész, jó kőműves, vagy akármi más anélkül, hogy saját céget indítana. A Prezi sem attól lett az, ami, mert valaki gondolt egy nagyot és minden nélkül belevágott. Persze ott volt az ötlet, jó időben jó helyen, de az igazi sikert a tudatos tervezés, az elhivatottság, a munkamánia, az állandó tanulásra való hajlandóság, a rugalmasság és az ambíció hozta el, nem az ötlet. És ezt kellene sokaknak látni.
Mit szeretnél kérdezni a következő interjúalanyunktól?
Nagy Zoltán (Boutiq’Bar) – Mikor voltál utoljára boldog? Reggelente, amikor a gyermekeimet magamhoz ölelem, az mindig hatalmas boldogságot jelent. Vállalkozóként pedig szinte minden nap rejt kisebb boldogságokat, amik előrevisznek. Ez lehet egy pozitív blogposzt mondjuk a Feketéről, egy elégedett és mosolygós vásárló itt a Cukorkában, vagy egy boldog fiatal tervező, akinek a munkája megjelenik az Insituban. Mindig más, de ezek mindig ott vannak, 7 év után is.
Amennyiben tetszett a Cukorka Sweetfabric alapítójával, Gerzsenyi Andrással készített mostani interjúnk, akkor kövessétek a céget Facebookon, valamint dobjatok egy lájkot bejegyzésünknek, és persze a hello.idea-nak is, hogy hétről hétre újabb és újabb inspiráló történeteket ismerhessetek meg fiatalok magyarokról, akikről máshonnan nem biztos, hogy hallanátok.
