16 Csiszár Katalin (Rózsavölgyi Csokoládé)

Csiszár Katalin egyszer csak eldöntötte, hogy csokoládét szeretne készíteni. Nem volt isteni sugallat, nagy felismerés, hanem valahogy kialakult, aztán elkapta a csoki iránti szenvedély. Nem csak őt, hanem férjét is, most pedig már igazi családi vállalkozásként készítik kézműves csokoládéjukat, a Rózsavölgyit.

Zsolt eredetileg mérnök, így többek között az ekkora termelési méretre nem készített műhelygépek átalakításával foglalkozik, Kati eredetileg rajzfilmrendező és grafikus, így a csomagolás, díszítés része foglalkoztatja a leginkább. Ezen kívül pedig átszellemülten mesél a titokról: arról, hogy hogyan lesz a csokoládé harmonikus, ami saját bevallása szerint nem recept, nem tudomány, hanem tapasztalat. Állítja, nincs a Csokoládé filmbe illő varázslat, a Rózsavölgyi Csokoládé kis gyára mégis varázslatos. A házaspár története következik.

1. fejezet: A cégem története

Miről szól a céged és honnan jött az ötlet?

Azt nem tudom megmondani, honnan jött az ötlet. Annyian megkérdezték már ezt és próbáltam választ találni rá, de nem tudok. Egyszer csak kipattant a fejünkből. Így utólag értékelve, iszonyatos szerencse, hogy ebbe belevágtunk. Annyira sok rétege van ennek a szakmának, annyira érdekes, kilenc éve folyamatosan foglalkoztat. Ráadásul sok ember előtt felfedezetlen a csokoládé, így lehet alkotni: mind művészileg, mind technológiailag.

Azért szeretitek a csokoládét?

Persze. Mondjuk azok, amiket anno kóstoltunk, nem voltak igazán finomak. Az ember elgondolkodik, hogy jó alapanyagból biztosan valami egészen mást is ki lehet hozni. Lehet, hogy innen jön az ötlet.

 (Csiszár Katalin, forrás: Rózsavölgyi Csokoládé)

Mikortól tekintetek a Rózsavölgyire, mint vállalkozásra?

Én vállalkozásként nem tekintek semmire, inkább azt mondanám: kihívás. A mesterség pedig nagyon zárt, nem is tudom, hogyan és hol lehet rendesen megtanulni. A cukrászok is csak bonbonkészítést tanulnak, de az csak egy kis része. Mi három évig csináltuk, de aztán elkezdett érdekelni, hogy az eredeti alapanyagból mit lehetne még kihozni. Ekkor kezdtünk el kakóbabbal foglalkozni. Ketten kitaláltuk: talán nekem jutott eszembe, de elég határozatlan típus vagyok (ízeket is sokáig szoktam próbálgatni), míg Zsolt olyan, aki rámondja, hogy igen, ezért belevágtunk.

Próbáltuk Katitól megtudni, hogy mégis hogyan definiálná a saját cégét, de nem tudta összefoglalni. Azt mondta, hogy ezt szavakkal nem tudja kifejezni, a csokoládékban tudja csak megmutatni. Nagyon fontos számára, hogy természetes dolgokkal foglalkozzon. Hisz a kézművességben és abban, hogy ahhoz, hogy tiszta szívvel jó csokoládét tudjon készíteni, tudnia kell pontosan, hogy honnan szerzi be az alapanyagokat.

Mitől egyedülálló az, amit csináltok?

Ha jól tudom, mi vagyunk az egyetlenek egy másik csokoládékészítő mellett, akik kakaóbabból készítik a csokoládét Magyarországon.

Tudatosan készültetek erre?

Az az igazság hogy annyira nyitott ez a terület, hogy biztosak voltunk benne már a legelején, hogy ebből nagyon sokat ki lehet hozni.

(Csokoládéműhely, forrás: Rózsavölgyi Csokoládé) 

Hogy vág bele egy fiatal házaspár egy olyan vállalkozásba, amelyiknek a mesterségét egyikük sem ismeri? 

Amíg otthon voltam a két pici fiúnkkal gyesen kitanultam a szakmát, addig Zsoltnak még meg volt a maga mérnök állása. Persze, csokoládét nem lehet a garázsban készíteni, bár voltak rá próbálkozásaink, amikor a házunk felújítására félretett pénzünket a pince műhellyé való átalakítására áldoztuk. De amikor a kakaóbabbal is elkezdtünk foglalkozni, rájöttünk, hogy kell egy nagyobb hely, akkor költöztünk ide a műhelyünkbe.

Nem volt soha egy olyan pont, amikor abbahagytátok volna?

Lelkesedésileg sosem, anyagilag volt egy nagyon nehéz időszak.

Az elején kész csokoládékból dolgoztunk, abból készítettünk bonbont, de három év után kezdtünk rájönni, hogy kakaóbabra van szükségünk, mert nincs meg a kész csokikban az az íz, amit mi szerettünk volna átvinni a bonbonba vagy a táblába. Átállni kakaóbab feldolgozásra viszont nagyon nehéz időszak volt. Sokkal nagyobb terhet jelent. Tőkét, munkaidőt, beruházást, beszerzést. Az egészet meg kellett szervezni. A mai napig nehézség amúgy, hogy ekkora mennyiséghez nem állítanak elő gépeket a világban. A megfelelő gépek tervezése és előállítása elmarad a mögött, hogy hányan akarnak kis mennyiségben, kézműves jelleggel, kakaóbabból csokoládét készíteni. Itt szerencse, hogy Zsolt gépészmérnök és hozzá tud nyúlni a gépekhez, de ez nem mindig ideális megoldás.

A másik nehézség a bürokrácia. Nekünk boltunk és üzemünk is van, ráadásul külföldi beszállítóink. Rengeteg előírás van, és sokszor azt látom, hogy adott szabályokat az élelmiszerekre olyan emberek hozzák meg, akik soha életükben nem dolgoztak élelmiszerrel, pláne nem csokoládéval.

 (Rózsavölgyi bolt, forrás: Rózsavölgyi Csokoládé) 

Tudtátok, hogy mire álltok át egyáltalán?

Az eredményben bíztunk, hogy jobb lesz. A gépek beszerzésével és, hogy hogyan alakítsuk ki a folyamatokat, azzal nem voltunk tisztában, ráérzésre csináltuk.

Hogy talál egy ennyire pici magyar vállalkozás a világ másik felén megbízható beszállítót?

Olaszországban ismertem egy csokoládékészítő műhelyt és tőlük hallottam a venezuelai Francesci családról, nekik jó ültetvényeik és jó babjaik vannak. Felhívtam őket és pont akkor Budapesten voltak. Óriási szerencse volt. Megismerkedtünk és kialakult egy jó kapcsolat. Zsolt kiment Venezuelába, körbenézett az ültetvényeken, sok mintát kaptunk és ebből kikísérletezgettük a számunkra érdekeseket. Ma már 7-8 tonnát vásárolunk évente és ezzel olyan megrendelők vagyunk, amellyel jó partneri kapcsolatot tudtunk kialakítani. Ez egy kézműves beszállítónál igazán fontos, hiszen nálunk a kakaóbabon áll vagy bukik minden.

Nem ment ez persze mindig ilyen simán, sok tapasztalat kellett, amíg kitanultuk az alapanyag és a szállítás sajátosságait. Persze mindenről olvas az ember, de amikor először történik meg veled, hogy a hajón a konténerben szállított négy zsák kakaóbabod valahogy beleesik a konténer alján kicsapódott vízbe, amitől használhatatlan lesz és kárba megy, akkor nagyon tud mérgelődni az ember.

2. fejezet: A cégem belülről 

Hoztatok olyan rossz döntést, amibe majdnem belebuktatok?

Nagy melléfogásaink nem voltak szerencsére. Talán van egy gép, amit mégsem kellett volna megvenni. De ha az ember tapasztalatszerzésként fogja fel, akkor máris kevésbé lesz ideges.

Ment valami könnyebben, mint vártátok?

A Francesci családra való rátaláláson túl (ami tényleg óriási szerencse) az meglepően gyorsan ment, hogy az emberek milyen hamar megtaláltak minket, hogy sok az olyan ember, aki ugyanazokra az ízekre lelkesedik, mint mi.

Emlékszel az első vásárlódra?

Nem igazán. Eleinte bonbonokat szállítottunk más boltokba és akkor nem találkoztam a vásárlókkal. A saját boltunk 2008-ban nyitott, csak ketten voltunk Zsolttal. Éjjel csokit készítettem, nappal eladtam.

De el kell áruljam, hogy nem érzem, hogy ki mit fog választani, fogalmam sincs, hogy amikor bejön, mit vesz le a polcról. A boltot nagyon szeretjük, mert ott meg lehet mutatni, hogy mi hogyan képzeljük el ezt az egész mesterséget: én készítek csoki szobrokat, amiket nagyon szeretek és szeretem őket megmutatni.

(Csokoládéműhely, forrás: Rózsavölgyi Csokoládé)  

Akkor mi a csokoládé titka?

Számomra a harmónia. Szerintem négy fázist érez az ember, ha csokit kóstol. Ha valamelyik elmarad, vagy az egyik fázisban több íz is megjelenik, akkor az nem igazán jó csoki. Én azt hiszem a csokoládé humoros, megnyugtatja az embert, mint egy jó vígjáték.

Fejlesztettetek azóta valamit?

Új gépeket veszünk, ami segíti az előállítást és új ízeket fedezünk fel. És a vásárlóinkat is folyamatosan fejlesztjük.  Mindig meglepődöm, hogy az emberek mennyire nyitottak a csokoládéra, igazi kérdés sorokkal érkeznek a boltunkba. Ezért nekünk fontos, hogy felkészültek legyünk. Rotáljuk magunkat és mindig más van a boltban, aki a hét többi napját itt bent csokikészítéssel tölti, tehát mindannyian ismerünk minden csokit és tudunk beszélgetni a vevőkkel.

És ahogy a vásárlókat, a szakma többi részét tudjátok edukálni?

Sokáig vittünk séfeknek, cukrászoknak mintákat és volt, aki nyitott volt az ízeinkre, volt, aki nem. A legtöbb séfnél majdnem minden más előrébb van az alapanyag sorban a csokoládénál.

Ki viszi nálatok igazán a boltot?

Mindenki. Nagyjából fel vannak osztva a területek, hogy ki miért felelős nálunk, az alapján természetesen, hogy ki miben jobb és kész.  Figyeljük a munkánkat, tudjuk hol vannak gyenge pontok, amiket erősíteni kell, akár emberrel, akár géppel, akár egy új ízzel.

Van szerencsére mögöttünk egy biztonságérzet, mert a keresletünk nagyobb, mint amennyi csokoládét elő tudunk állítani. Ez azért jó érzés.

Van olyan dolog, amit máshogy tettél volna?

Nem tudom, biztos ha máshogy tettem volna se lenne semmi probléma. Én ráadásul alapból sokféle megoldást jónak tudok találni ugyanarra a problémára.  A házunkat azért most már felújítanám, de ha összegyűlik egy kis pénzünk, inkább beruházunk. Most is legalább még 3-4 gépre lenne szükségünk.

Kiben bízol, ha üzletről van szó?

Zsoltban tökéletesen, mindent ketten csinálunk. Először az ember nehezen kezd el idegeneket bevonni a saját műhelyébe, ezért a családtagokkal kezdi. A bátyám most is velünk dolgozik. Azóta pedig van egy matematika tanár, jógaoktató, festő, turisztikai menedzser munkatársunk. Ők mind érdeklődtek irántunk és beváltak, nem csak emberileg, de munkafolyamataink minden részén (hiszen mindenki mindent csinál), a csokoládéval is jól tudnak bánni és nálunk a csomagolás is nagy kihívás, mindent kézzel csomagolunk és ehhez szinte origami szintű pontosságra van szükség.

Van, amit nem adsz ki a kezedből?

Van. A szobrok, néhány díszítés, néhány alapanyag előkészítése, aminek egyszerűen nem tudom leírni az előkészítési fázisát, hanem érzésre csinálom. Vagy például a pörkölés, és az őrlés is tapasztalatot kíván, hiába a szemcseméret mérés, néha a csokoládé mégis teljesen máshogy viselkedik, pedig elvileg már készen kellene lennie, de mégis még dolgozni kell rajta.  Amíg nem tudom leírni, addig nem tudom átadni a recepteket. De ebben fejlődöm, próbálok mindent leírni.

Ott tartotok most, ahol az első nap szerettél volna?

Hát ilyen messzire nem álmodtam, de az stimmel, hogy valami jót akartunk készíteni.

(Csokoládé, forrás: Rózsavölgyi Csokoládé) 

3. fejezet: A cégem és Én, a vezető

A kezdés óta mit tanultál magadról és a vállalkozásépítésről?

Nem tudtam volna elképzelni, hogy más emberekkel együtt tudok dolgozni. A korábbi szakmámban grafikusként nagyon magamra voltam utalva. Nehéz másoknak a főnökének is lenni.

Milyen vezetőnek gondolod magad: ösztönösen döntőnek vagy előre tervezgetősnek?

Tudom, hogy úgy tűnik, hogy minden magától értetődő, tehát sokszor ösztönösen érkeznek a döntések, de például az alapanyag berendelését, a szezonális termékeket, a kiállításokon való részvételt jó előre el kell dönteni.

Mindig ösztönnel indulunk, az ötlet kipattan, de utána meg kell tervezzük mit kezdünk vele.

Meddig lehet növelni egy manufaktúra méretét?

Nem tudom, ez folyamatosan alakul. Az ember egyre nagyobb megrendelésekkel találkozik, egyre több kakaóbab érkezik, egyre többen dolgozunk, stb. Ami az elején lehetetlennek tűnt, az ma már természetes. Így aztán most még nem tudom hol lesz a vége.

Mi a legnagyobb kihívása a kézműves műhelyeknek?

Rá kell venni az embereket, hogy hagyják a fenébe a nagyipari élelmiszereket. Persze probléma, hogy nem nagyon találkozik a vásárló mással, mint azzal. Ezért hát több kézművesre lenne szükség. Minden városban kellene, hogy legyen például sajtkészítő, kalapos, cipész, pék, csokoládékészítő. De persze az sem mindegy, hogy ezek a kézművesek miből dolgoznak, rendes liszt kell, tartósítószer mentes lekvárok és szörpök, nátrium-nitrit mentes, rendesen füstölt kolbászok, hazai textília, bőrök, magyar papír, stb. Úgy kell kutatni a rendes alapanyagok után. Nekünk nagy gond például a tejtermék: vaj, tejszín, alig van jó alapanyag. A levendula Pannonhalmáról jön, a mandulásunk is magyar, a jó kapcsolat miatt pedig már úgy hozzák, ahogy mi szeretnénk.

(Csokoládé, forrás: Rózsavölgyi Csokoládé) 

4. fejezet: A cégem és Én, a magánember

Honnan nyersz inspirációt?

Bárhonnan, de nem csokoládéból. Az csak gátol, ha más csokoládékészítő munkáit nézegetem, visszavet.

Vannak példaképeid?

Roberto Catinari, akinél volt szerencsém tanulni, szerintem ő az olasz csokoládékészítés nagymestere. Vicces, hogy a csokoládéját annyira nem is szeretem, de ő maga hatással volt rám.

(Rózsavölgyi sztori, forrás: Rózsavölgyi Csokoládé) 

5. fejezet: A cégem most és a jövőben

Megérte belevágni?

Persze.

A Rózsavölgyi szerinted egy sikersztori?

Nem tudom, én jól érzem magam benne. Az siker?

Buzdítanál másokat arra, hogy ők is vállalkozzanak?

Mindenképpen. Kicsit szabadabb életet ad annak ellenére, hogy folyamatos az „adatszolgáltatás” az állam felé. Megérted, hogyan működnek a dolgok és mit jelent a felelősség, máshogy látod a világot. Ha több kézműves lenne, akkor az árakat is helyretennénk, megbecsülnék ezzel az igényes és lelkiismerettel készült termékeket.

 (Csokoládé, forrás: Rózsavölgyi Csokoládé) 

Ha  tetszett a Rózsavölgyi Csokoládé alapítójával, Csiszár Katalinnal készített mostani interjúnk, akkor kövessétek a céget honlapjukon, valamint dobjatok egy lájkot bejegyzésünknek, és persze a hello.idea-nak is, hogy hétről hétre újabb és újabb inspiráló történeteket ismerhessetek meg fiatalok magyarokról, akikről máshonnan nem biztos, hogy hallanátok.