Csetvei Krisztina személyében adott egy BME-n végzett műszaki menedzser, aki éveken keresztül hazánk egyik legnagyobb vállalatánál, a Magyar Telekomnál dolgozott marketing- és termékmenedzserként, aztán gondolt egy nagyot, és belevágott a borkészítésbe. Először még csak ismerősnél, vásárolt szőlőből és kölcsönkért eszközökkel, majd 2011-től már saját pincészetében. Kriszti tehát lépett egyet az ismeretlenbe, de úgy tűnik jól tette, hiszen saját borán kívül lassan a móri borvidéket is, ahol alkot, a térképre teszi.
Hogyan lesz tehát egy műszaki menedzserből tehetséges és a szakma, valamint a szaksajtó által is ünnepelt fiatal borásznő? Hogyan lehet a nulláról, egy mindenki által már rég elfeledett történelmi borvidéken pincészetet indítani? Milyen érzés, amikor az ember szülei a támogatásukért cserébe pénzügyi tervet irattatnak gyerekükkel? És, hogy min kellene változtatnunk ahhoz, hogy jobban élvezzük és, hogy büszkébbek legyünk saját borainkra? Ezekre és még sok minden másra is válaszol mai történetünk szereplője, Csetvei Krisztina, a Csetvei Pincészet alapító-tulajdonosa.
Miről szól szerinted a Csetvei Pincészet?
A Csetvei egy első generációs móri borászat, aminek feltett szándéka, hogy mindennapi, ugyanakkor rendkívül jó minőségű borokat készítsen. Mindezt ráadásul úgy érje el, hogy közben aktívan próbálja elérni és a maga módszereivel képezni a borok iránt érdeklődő fogyasztókat, különös tekintettel a fiatalokra. Ennek pedig egyetlen célja, hogy a borunkkal örömet szerezzünk. Elsősorban azoknak, akik a mi palackjainkat kóstolják, de persze kicsit magunknak is.
Miért fontos, hogy első generációs borászat vagytok?
Számomra azért fontos ezt hangsúlyozni, mert a borászatomnak nincs előtörténete. Nincsen egy olyan korábbi szint minőségben, mennyiségben, stílusban és marketingben, aminek meg kell felelnem. Ezért nincs is olyan hagyaték, amit el lehetne rontanom. Természetesen ennek vannak árnyoldalai: például, hogy a piacon nehezebben tudunk érvényesülni, hiszen még kevesen ismernek. De vannak pozitív részei is: például, hogy minden felelősség és döntés az enyém. Ezt imádom!
Bár a Vajdaságból származol, büszke Mórinak vallod magad – miért?
Nagyon büszke vagyok a vajdasági származásomra. Ezt soha sem felejtem el megemlíteni, ha szóba kerül. De, mivel most már jó ideje Mór az otthonom és, mert világ életemben fontos volt számomra a lokálpatriotizmus, nekem teljesen magától értetődő az, hogy igyekszem azért dolgozni, hogy a magyar és nemzetközi térképre a jövőben ne csak a Csetvei, hanem vele együtt az egész móri borvidék is kerüljön fel. Pontosabban Mór esetében inkább vissza, mert bár sokan elfelejtették, valamikor ez a térség is történelmi borvidék volt, csak úgy, mint Tokaj, vagy a Balaton-felvidék.
Kriszti elmesélte nekünk, hogy amikor életében először érkezett Mórra egy bórkóstoló miatt, akkor az első ember, akibe belefutott, éppen az volt, akitől később megvásárolta a Csetvei Pincészetnek ma otthont adó szőlőt és épületet… „véletlenek”
Mit gondolt a környezeted arról, hogy borászatot indítasz?
Villamosmérnök édesapával, egy műszaki menedzser diplomával és három év tapasztalattal a Magyar Telekomnál, ahol remekül fizettek és meg is becsültek, szerinted? Legyen elég annyi, hogy nem voltak túlzottan optimisták - nevet. Azt viszont mindenképpen hozzá kell tennem, hogy mindig támogattak a döntéseimben. Ha kellett anyagilag, ha kellett tanácsokkal, és ez nem is változott. Gyakorlatilag mindent nekik köszönhetek.
Olyannyira, egészíti ki ezt a gondolatot egy kicsivel később, hogy édesapja csak úgy engedélyezte, hogy a megvásárolja a móri birtokot, hogy elkészítettet vele egy teljes üzleti tervet. Úgyhogy Kriszti fogta magát, és több héten keresztül keresett, kutatott, elemzett és írt, hogy a Csetvei alapjait lefektesse. Egyelőre még csak papíron, főleg számokban. Bár az anyag elkészült, nem is sikerült rosszul, édesapja féltette a borászkodástól. Ettől független elfogadta Kriszti döntését, mondván, ha ennyire kitartó és elkötelezett, akkor próbálja meg!
A szülők hozzáállása végül megváltozott? Főleg a sikereidet látva?
Édesanyám nevében sajnos nem tudok nyilatkozni, mivel ő a pincészet indulása előtt elhunyt. Édesapám viszont ma már pozitívan áll az egészhez. Megértette, hogy nekem ez az egész út nem csak karrier, vagy hivatás, hanem egy komplett életforma, amit őszintén imádok. Persze az elején volt üzleti terv íratás, folyamatos kontroll, keresztkérdések, pesszimizmus, sok veszekedés, satöbbi. De ez szerintem normális reakció egy szülőtől. Főleg, ha egy mérnök apának a kvázi mérnök lánya gondol egyet és jól kereső marketing menedzserből éppen megélő borász lesz.
Milyen nehézségekkel kellett eddig szembenézned?
Hol kezdjem – mosolyog. Általánosan mindenképpen probléma volt, hogy nekem még 2010-ben, amikor az első boromat készítettem a móri Maurus pincében (kölcsön eszközökkel, vásárolt szőlőből), akkor a saját borászatom sehol nem volt. Az csak a következő évben, 2011 tavaszán indult. Aztán probléma volt, hogy nem voltam végzett szőlész-borász, ezért a legelején nem mindig tudtam, hogy hova kell nyúlnom. Bár szerencsére ezt sok tanulással (könyvekből, netről, tapasztalt borászoktól) átmenetileg orvosoltam – közben elvégeztem a WSET (Wine & Spirit Education Trust) felsőfokú tanfolyamát, hallgatója voltam a budafoki Soós István Borászati Technikumnak és elvégeztem a BCE szőlész-borász szakmérnöki képzését. De a tanulás soha nem fog véget érni!
Vállalkozás szempontjából pedig egyfelől nehézséget okozott a borászatalapításhoz szükséges alaptőke megszerzése. Ezt végül anyai örökségből, saját megtakarításokból, valamint apai és családi támogatásból tudtam előteremteni. Másfelől a borunkkal történő kereskedés megoldása. Eleinte minden karton bort magam szállítottam ki. Ám amikor már több időt töltöttem az autóban, mint a pincében, akkor változtatni kellett az értékesítési politikánkon. A 2012-es évjáratból három tételt a Bortársaság kezdett forgalmazni (akiknek egyébként szintén sokat köszönhetek), de a következő évben jelezték felénk, hogy átmenetileg a Csetvei kiesik a portfólióból. Ez nagy érvágás volt. Jelenleg a Zwack Borkereskedéssel dolgozunk együtt sikeresen. Célunk, hogy a helyben értékesítést növeljük, ez is szépen alakul. Harmadrészben gond volt a fogyasztói edukáció, kiemelten a fiataloknál. A bort ugyanis még mindig sokan egyszerű alkoholos termékként kezelik. Palack, alkohol, kereskedés, leveszik, megisszák, ennyi. Ennél azonban a bor sokkalta több. Ez nem egy olyan valami, amivel az ember lerészegedik. Hanem egy gyümölcsből készült, évszázadok tapasztalatát magába foglaló alkotás. És ne értsen félre senki, nem arról van szó, hogy isteníteni kell a bort, meg borhűtőben tartani, meg nem lehet tőle becsípni, mert dehogynem. A hangsúlynak ellenben azon kell lennie, hogy a bort élvezzük, valamennyire próbáljuk érteni (pl. étellel párosítások, vagy mit-mi után iszunk) és tiszteljük. De ebben szerintem jó úton haladunk. Végezetül pedig a logisztikát említeném még, mint nehézséget, ami ugye a korábban említett kiskereskedés kontra nagykereskedés kérdéshez kapcsolódik. Nem könnyű megoldani a direktben szállítást.
A fentiek mellett Kriszti említett még egy fontos problémát, ami főleg a kisebb borászatokra érvényes – ez pedig az árazás. A Csetveihez hasonló méretű pincészetek ugyanis gyakran nehezen tudják megértetni mind a nagykereskedőkkel, mind pedig az átlagos fogyasztókkal, hogy a boruk miért drágább, mondjuk a hiperekben, vagy a nagyobb borászatoknál kapható boroknál. A válasz persze leírva egyszerű: ezek a pincészetek minden fajtából csak limitált mennyiséget tudnak készíteni (Krisztiéknél van például olyan bor, amiből mindössze 300-500 palack készül), hiszen a nagyobb termeléshez sem hely, sem technika nem áll rendelkezésükre és a palackozáshoz szükséges alapanyagok (palack, dugó, kapszula, stb.) is drágábbak kis tételben megvásárolva.
Az eddigiek során milyen fontos tapasztalatokkal gazdagodtál?
Például, hogy minden helyzetben helyt kell állni. Aztán, hogy soha sem lehetsz túlzottan magabiztos, hiszen jöhet bármikor egy rosszabb évjárat, vagy lehet valaki fontos, akinek a borod nem ízlik és lehúzza egy kritikában. Nem szabad türelmetlennek se lenni, főleg a borászatban. Bár tény, én sokszor az vagyok, de dolgozom rajta. És, hogy az adminisztratív teendőket nem szabad elhanyagolni. Mindig precíznek és alaposnak kell lenni. Mi például borászati eszköztámogatást buktunk azon, hogy nem figyeltem, hogy százmillió egyéb dokumentum csatolása mellett még hegyközségi készletjelentést is tennünk kell a pályázatunkhoz.
Azóta nem is indultunk semmin – teszi hozzá nevetve.
Tartasz attól, hogy a Csetvei Pincészet kudarcba fullad?
Minden áldott nap próbálok úgy dolgozni, hogy jó minőségű borokat készítsek, megfizethető áron, miközben kellő alázattal viszonyuljak másokhoz. Szerintem ezzel a felfogással mindig képes leszek vevőt találni a Csetvei borokra. Úgyhogy a válaszom az, hogy nem félek a kudarctól.
Kiben bízol, ha üzletről van szó?
Édesapámban, a férjemben és a közvetlen munkatársamban maradéktalanul. De alapvetően rajtuk kívül is megbízom mindenkiben, aki nem ad okot ennek ellenkezőjére. Szokták mondani, hogy a bizalmat egyszer lehet eljátszani, és ez nálam tökéletesen igaz. A borászkodásban amúgy szerintem ez kifejezetten fontos és jelenlévő felfogás, hiszen az adott szó nálunk sokszor többet számít.
Milyen jövőbeli tervekkel rendelkezel?
Rövidtávú tervem az, hogy a jelenlegi 13.000 palackos termelésünket 15.000-re növeljem. Szeretném növelni a saját móri területünket újabb szőlőtelepítésekkel. A távlati cél pedig, a pezsgőkészítés beindítása. Persze néha eljátszom a gondolattal, hogy milyen lenne sokkal nagyobbra nőni, de ez az ego dolog szerintem sok borászban ott munkálkodik, hiszen remek lenne minél több emberhez eljutni a borainkkal. Ám ezeknek az álmodozásoknak mindig az a vége, hogy rájövök, ha ezt véghezvinném, akkor a Csetvei Pincészet éppen azt veszítené el, amiért létrehoztam: hogy örömet szerezzen az embereknek. És ezt nem akarom.
Mi a véleményed a hazai vállalkozói-, illetve boréletről? Fejlesztenél valamit?
Rálátásom a fiatal, induló borászati vállalkozásokra van. Számunkra a kiszámíthatatlan, bürokratikus szabályozói környezet, a mindent gúzsba kötő jogszabályi és egyéb előírások garmadája akadályozza, hogy a bor készítésének figyelmet, kitartást, precizitást igénylő folyamatát megfelelő koncentráltsággal tudjuk végezni.
A finanszírozási oldalról nem szívesen beszélek, mert minden vállalkozás példája egyedi. De az egészen biztos, hogy versenyképességről, vagy fiatal emberek teremtő energiáinak felhasználásáról ilyen bürokratikus rendszerben, beszélni sem érdemes. Ha bármit is gondolok fejlesztendő iránynak, akkor bizonyosan a szabályozási struktúrát tenném első helyre.
A hazai borfogyasztási szokások pedig sokat változtak az utolsó 10 évben, de a minőségi bor értékelése még mindig csak egy szűk társadalmi szegmensben dívik. Szükség lenne a fiatal generációk edukációjára, hogy életük során biztos kézzel tudjanak választani a „szőlőből” készült borok közül.
Másokat is buzdítanál arra, hogy kövessék a hello.idea-n szereplők útját?
Természetesen. Ahogy a közmondás is tartja – a tett halála a gondolkodás. A munkát nem lehet megúszni, de ha támadt egy ötleted és képes vagy azt szívvel – lélekkel megvalósítani, már nagyot nem veszíthetsz. A pénz nem minden, bőven létezik még számos fontos érték az életben.
Ha tetszett nektek a Csetvei Krisztivel készített interjúnk, akkor mindenképpen kövessétek őket Facebook-on, saját honlapjukon, valamint ha tehetitek, látogassátok meg őket Móron. És ha újabb, a Csetvei Pincészetéhez hasonló inspiráló történetet szeretnétek olvasni, akkor nézzétek meg korábbi beszélgetéseinket és kövessetek minket (Facebook, Twitter, Instagram), mert megéri!
Ha pedig szeretnétek, hogy veletek is beszélgessünk, vagy tudtok olyat vállalkozásról, akivel szerintetek megérné leülnünk, akkor írjatok nekünk bátran: hello.idea.blog@gmail.com