Elismert és igényes művészeti galériákból szerencsére nem áll rosszul Budapest. Ugyanakkor olyan hely még kevés akad a városban, amely alig ismert kortárs művészeket próbálna befuttatni. Mindezt ráadásul úgy, hogy közben nemzetközi profizmust csempész a munkafolyamatokba. Egy Londont megjárt fiatal galériaalapító mindenesetre a Supermarket Gallery élén ezt próbálta megvalósítani az elmúlt fél évben, és remélhetőleg fogja még az elkövetkező jó néhányban.
Miért választja egy Londonban tanult, helyi tapasztalattal rendelkező művészeti menedzser a világ kortárs központja helyett a magyar fővárost? Miért nem tud valaki teljesen eggyé válni vállalkozásával? És miért fontos a szigorú rendszerek kialakítása még egy kreatív közegben is? Lendvai Linda, a Supermarket Gallery alapítója ezekről is mesélt nekünk.
Miről szól szerinted a Supermarket Gallery?
A Supermarket egy olyan fiatal magyar művészeknek otthont adó galéria, akiknek máshol alig, vagy még egyáltalán nem volt lehetőségük önállóan kiállítani. Ez a fókusz lényegében azt jelenti, hogy az általam keresett művészek jellemzően a 20-as, 30-as korosztályt képviselik, akiket a piac koruknál fogva nem ismerhet, ám tehetségben, vagy egyediségben semmivel sem állnak rosszabbul, mint bármelyik befutott név.
Milyen előnyei vannak egy kezdő galériának?
Egy kisebb, esetünkben ráadásul fiatal galériának az előnye – szakmai szemmel – egyértelműen az, hogy a feltörekvő művészek velünk együtt tanulhatnak meg egy sor olyan feladatot, elvárást, ami a nemzetközi piacon alapvetés; például a határidők betartását, a kiállítási anyagok leadását, együttműködési mechanizmusokat. Ők hozzák a művészetet, én, mint galéria adom a praktikus részt, a művészeti menedzsmentet. Ez a kettő kéz a kézben jár. Egy ismert galéria kevésbé lesz megértő egy tehetséges, de még kezdő, és emiatt több szempontból tapasztalatlan alkotóval. Ahogy ez igaz fordítva is: egy ismert művész nem dolgozik együtt olyan galériával, aki a menedzsment terén amatőr.
Mi az az előny, amit Te hozol más hazai galéria tulajdonosokkal szemben?
Nem szeretném magamat másokhoz mérni, főleg, hogy nem is vagyok teljesen tisztában a hazai vezetői viszonyokkal; mármint, hogy ki hogyan dolgozik, illetve mit vár el a vele dolgozó művészektől és munkatársaktól. Én inkább magamra figyelek. Ezért, amit magamról el tudok mondani az az, hogy Londonban tanultam, több éves művészeti menedzsment tapasztalattal rendelkezem, valamint, hogy állítólag van érzékem a művészethez és annak üzleti oldalához. Remélem ez igaz is – nevet.
Honnan jött a Supermarket ötlete?
Menő lenne arról beszélni, hogy ez gyerekkori vágyam volt és, hogy már a Barbie babákkal is galériásat játszottam, de ez nem fedné a valóságot. Egyáltalán nem. A tanulmányaim során durván 40 éves koromra saccoltam, hogy majd saját galériám lesz, ha lehet egyáltalán. Ugyanakkor azt is el tudtam képzelni, hogy egy olyan galériánál fogok sokáig dolgozni, amit nagyon megszeretek. A valódi történet ehhez képest teljesen praktikus okokra vezethető vissza, amiben semmi kalandos vagy romantikus nincsen. Az én itthoni galériaalapításomat a londoni munkahelyem (Ivory and Black galéria – hello.idea) csődje előzte meg és, hogy közben ezzel párhuzamosan járt le az ottani albérletem bérleti ideje is. Szóval minden összejött.
Emiatt hazaköltöztem, hogy kicsit kipihenjem magam, mert lelkileg a munkahelyem elvesztése nagyon megviselt, imádtam azt a galériát. És ugyan pár hónap után felmerült, hogy visszamehetnék Londonba egy munka miatt (jó fizetés, komoly karrierlehetőség), én mégis a maradás mellett döntöttem, mert addigra már kidolgoztam egy üzleti tervet a saját galériámhoz.
Nem gondoltál arra, hogy elmenj valamelyik ismert hazai galériához?
Úgy voltam ezzel, hogy az a néhány ajánlat, amit kaptam, a kinti tapasztalatommal és hátteremmel semmilyen szempontból nem jelentett volna számomra előre lépést, főleg úgy, hogy akkor a saját galériám ötlete már megvolt. És itt tényleg nem arról van szó, hogy itthon ne lennének remek helyek, vagy ne lehetne máshol is sokat tanulni, hanem csak arról, hogyha már a szakmai életutam fényében elmegyek valakihez dolgozni, azt inkább teszem Londonban, ami a művészvilág központja. Úgyhogy azt mondtam magamnak, ha maradok itthon, akkor azt csinálom, amit akarok: saját galériát és kész.
Ez olyan egyszerűen hangzik. A szüleid és a környezet hogyan fogadta a vállalkozás ötletét?
Jól fogadta mindenki. A szüleimnek, akik amúgy a közgazdaság irányából jönnek, mindössze annyi kérésük volt, hogy csak addig csináljam ezt az egészet, ameddig van értelme. Ezt észben is tartom.
Eddig milyen nehézségeid voltak?
Az egyik a csapatépítéshez való görcsös ragaszkodás. Mindig is úgy gondoltam és fejben el is terveztem, hogy igyekszem minél előbb csapatot építeni magam köré. Mint kiderült számomra, ez nem megy egyik napról a másikra, hanem egy nagyon is hosszú és kemény folyamat megtalálni a megfelelő embereket, akik ugyanúgy gondolkodnak, mint Te magad; szóval ezzel várok még egy darabig. A másik pedig az, hogy ismerősökkel együttműködni sokszor sokkalta nehezebb, mint ismeretlenekkel, mert Te, mint galéria másfajta tekintélyt kell képviselj, mint magánszemély.
Mik a legfőbb tapasztalataid?
Az első, hogy az elvárásainkat – legyen szó kollégákról, vagy velünk dolgozó művészekről – nem lehet elég világosan kommunikálni. Ráadásul ezeket nem árt mindig papírra is vetnünk, hogy minden esetlegesen felmerülő félreértés elkerülhető legyen. A második pedig, hogy a munkavégzésben nem csak ügyesnek kell lenni, hanem profinak is. Ez a kettő nem ugyanaz. Valódi sikert csak az utóbbi hoz.
Félsz amúgy a kudarctól?
Persze. Éppen ezért tartok egyfajta lelki távolságot a galériámtól. Ebben nagy szerepe van az utolsó londoni munkahelyem csődjének is. Abba a helybe konkrétan szerelmes voltam, és az elvesztése tényleg nagyon megviselt; akkor megfogadtam, hogy ezt nem akarom még egyszer átélni. Részben ezért is van az, hogy nem lett üzleti partnerem a Supermarketben. Jobb, ha az ember magára van utalva, mert akkor előbb észreveszi a problémákat és csak az övé a felelősség. Ha belegondolsz, 10 galériából 9 csődbe megy. Olyan, mint egy startup. Ez folyamatosan jelen van az életemben.
És ez alatt a fél év alatt mit tanultál magadról?
Azt, hogyha az élet úgy hozza, tudok nagyon magánzó lenni. Nem érdekelnek mások, csak a saját utam, aminek persze vannak jó és rossz oldalai. Például ez az oka annak, hogy nem keresem az együttműködést más galériákkal, vagy, hogy nem vontam be mást az alapításba. Van bennem egy adag, „majd én megmutatom, hogy egyedül is megy” makacsság. A félreértések elkerülése végett azonban ez az egész nem önteltségből fakad, vagy kivagyiságból, egyszerűen nem hozott elém még az élet egy olyan partneri kapcsolat lehetőségét, amit nyugodt szívvel el tudtam volna fogadni. Ahhoz ugyanis, hogy egy ilyen kötelék jól működjön – legalább is szerintem – nagyon együtt kell gondolkodni. Emellett pedig arra is rájöttem, hogy tudok hihetetlenül érzékeny lenni és, hogy sokszor túlzott elvárásokat támasztok magam elé, amikre gyakran semmi szükség.
Mik a jövőbeli terveid?
Azt szeretném elérni, hogy az első évünk végén a galéria három, általam felállított szempont mindegyikében (árbevétel, kiváló művészekkel együttműködés, közönség elismerése – hello.idea) legalább jó közepes értékelést kaphasson. Arra törekszem, hogy 2015 közepére a galériám mindhárom téren mutasson elfogadható képet, azzal együtt, hogy a biztos fejlődést is magában hordja. Most nagyon hajt előre a tenni akarás.
Mit tanácsolsz másoknak, akik szintén vállalkoznának?
Elsőként azt kell tudniuk, hogy vállalkozni – bármilyen területen – elképesztően kockázatos. És itt nem arról van szó, hogy a mostani gazdasági helyzetben az, hanem, hogy ez mindig rizikós és ez nagy teher. Ezért elengedhetetlen, hogy minden ember, aki belefog ebbe, rendelkezzen valamilyen jól kidolgozott és átgondolt tervvel. Ha ez meg van és a papír alátámasztja a tervet, kapcsolódik hozzá elhatározás, akkor nem szabad habozni, csinálni kell. Egy saját vállalkozás ugyanis a kockázat mellett óriási szabadságot ad. Nincs főnököd, nincsenek felesleges körök, mindent magadért csinálsz.
Ha tetszett a Supermarket Gallery-vel az interjúnk, kövessetek minket: hello.idea .
