Az Egyesült Államok gazdasági és politikus döntéshozói évek óta keresik azokat a megoldásokat, amelyek hozzásegíthetik kisiskolásaikat ahhoz, hogy digitális bennszülöttként ne csak használják a kütyüket, de már gyerekként érdeklődni kezdjenek a jövőnket alapjaiban meghatározó technológiák nyelve, a programozás iránt.
Ma már kevesen vitatják, hogy az előremutató innovációk többsége erről az alapról indul: Java, C++, Python, Ruby on Rails. Ez sokaknak érthetetlen, de ideális esetben ezeknek a programnyelveknek az alapismerete néhány év múlva olyan lesz a 10-15 évesek számára, mint ma néhány fontosabb történelmi dátum visszamondása vagy az angol.
A jövő generáció képzésének kérdése foglalkoztatja a magyar feltalálókat is. Például egy magyar találmány, a Codie az elmúlt hetekben rengeteg szakmai rendezvényen hívta fel magára a figyelmet.
Mit csinál pontosan egy részben fából összerakott tankszerű kis robot, aminek a mozgását gyerekek szabályozhatják egy mobilapplikáción keresztül? Miért nehezebb itthon piacot teremteni egy olyan fejlesztésnek, amiért nyugaton lelkesednek? És vajon jó-e barátokkal együtt dolgozni? Ezekre, és még sok minden másra is válaszolt nekünk Erdei Péter, a Codie egyik oszlopos tagja.
Miről szól a Codie?
A Codie egy egyedi építésű, egyedi programnyelvet használó kis robot, valamint egy ezt működtető mobilapplikáció. Célunk, hogy a programozást játékos formában hozzuk közelebb a gyerekekhez. A kisiskolások jövőbeli sikereihez ugyanis a különböző technológiák ismerete, mint például a programozás, elengedhetetlen lesz. Sőt, tulajdonképpen már most is az, csak még nem szenved senki hátrányt, ha nem tudja, mert a szüleiknek – a mi generációnknak - ez még nem volt természetes. De ez csak idő kérdése.
Fontos ugyanitt kiemelnem, hogy a fejlesztésünkkel mi elsősorban nem programozókat szeretnénk képezni, hanem az új technológiák iránt fogékony embereket. Szeretnénk őket olyan alapkészségekkel felvértezni, ami ahhoz kell, hogy ha a jövőben akár egy robotot szeretnének építeni, akár csak egy igényesebben kinéző honlapot szeretnének fejleszteni, tudják, hogy mit kell tenniük.
A programozás ugyanis sokkal könnyebb, mint azt a legtöbben elsőre gondolnák, és ezt mi szerintem be is tudjuk bizonyítani.
Honnan jött az ötlet?
A Codie alapötlete Lipecz Ádámtól, valamint Hollós Andrástól származik. Előbbi főleg a mechatronikában járatos, és a hardverekért felel, míg utóbbi erőssége a szoftverfejlesztés. A céget tehát két BME-s barát álmodta meg, majd hívta életre. Ez tipikus kísérletezős egyetemista projekt volt (nevet). Amikor az ő kettősük letette az alapokat és érezték, hogy ez egy jó ötlet lesz, a különböző kompetenciákhoz kerestek még partnereket. Így még négyen csatlakoztunk, köztük például én is, mint UX-fejlesztő (UX: „user experience”, vagyis a felhasználói élmény alakításának szakembere). A történetünk ebben a mai formában, kb. 1 éve íródik, hiszen a Codie előképe a RoboPhone formájában már létezett. (További csapattagok: Oláh Károly - elektronika és hardver fejlesztés, Fehértavi Alex – marketing, Baka Dávid – hardver – hello.idea).
És akkor mi a te történeted?
Én az ELTE-n végeztem pszichológia szakon, ami után jó pár évet töltöttem a HPS nevű reklámügynökségnél. És itt annak ellenére, hogy nagyon jól éreztem magam, a Codie által felvillantott lehetőség, hogy részt vehetek valami különleges dolog építésében és felfuttatásában, elegendő volt ahhoz, hogy meggyőzzön, a korábbi karrieremet le kell zárnom, és valami teljesen újba kell kezdenem.
Honnan tudjátok, hogy ez a piac fogadóképes?
A csapatunkat az a vízió tartja össze, hogy az a tudás, amit a mi generációnkban csak néhányan birtokolnak és azt is sok évig kellett tanulják vagy hatalmas önszorgalomból megszerezniük, az a jövőben elengedhetetlen és alap. A gyerekek nagyon nyitottak mindenre, ami játékosan mutatja meg dolgok működését. Ha a képernyőn két négyzetet összekapcsolsz, a robot megfordul. Programozol és közben már működik is. Nem kell ennél több.
Közvetlen környezeted mit szólt a meglepő váltáshoz?
Szerencsére mindenki támogató volt, még az akkori munkaadóm is, ezért máig nagyon hálás vagyok nekik. Azt mondták, hogy persze, menjek, csináljam, aztán ha mégsem jön össze, jöjjek vissza. Holott ez ma még itthon – sajnos – nem egy elterjedt szemlélet.
Az indulás óta milyen nehézségekkel szembesültetek?
A magyar piac egyáltalán nincs megalapozva ahhoz, hogy akár közvetlen tapasztalatból, akár másodkézből az embereknek rálátása legyen arra, hogy Amerikában mondjuk egy hardver sorozatgyártásához mi kell. Mekkora darabszámot, milyen költségen, milyen időtávon, egyáltalán miből, hova szállítva éri meg a legjobban gyártani. Ezt itthon kevesen látják, hiszen ezen a területen nincsenek hazai sikerek olyan nagy számban. Persze vannak, akik szerint ők maguk tudják ezekre a választ, ám a tapasztalatok szerint inkább ennek az ellenkezője igaz. Amivel amúgy nincs probléma, lévén, Magyarország csak most zárkózik az élvonalhoz.
Most mégis itt van egy prototípus az asztalon!
Igen, de hihetetlen sok idő volt kikísérletezni ezt a formát, amit most véglegesnek tekintünk. Ez a forma volt már gömbölyűbb, gurult már görgőn, volt plexiből, más fa és még most sincs belőle széria.
Röviden: hardver oldalon megfelelő és hiteles tanácsadók megtálalása okozott számukra sokáig nehézségeket. Hála viszont a technológiai fejlődésnek (pl. email, Skype), illetve a különböző startup rendezvényeknek, szép lassan megtaláltuk azokat az embereket, akiknek a szavára lehet építeni.
Mik a legfőbb személyes tapasztalataid?
Mindenképpen az, hogy a közvélekedéssel ellentétben, igen is lehetséges, hogy barátok sikeresen működtessenek egy céget; erre mi magunk vagyunk a példa. Minden technikai és szakmai kérdést, nézeteltérést képesek vagyunk kezelni, mert a köztünk lévő kötelék elképesztően szoros. Tiszteljük egymást, éppen ezért kiváló a csapatdinamika. Soha nem hagyunk kibeszéletlenül problémákat – és nem csak azért, mert én pszichológus vagyok.
Mindezek mellett, hogy a hardvergyártás nehéz, de nem megoldhatatlan, de jó sok álmatlan éjszakát okoz a csapatnak, viszont az így megszerzett tudásra más körülmények között nehezen tehetnénk szert.
Féltek amúgy a kudarctól?
A magam nevében azt tudom mondani, hogy nem, nem félek. De ezzel szerintem a többiek is így vannak. Rengeteg dolgot tanultunk, tapasztaltunk az elmúlt egy évben. Ráadásul a közel jövőben még többet fogunk. Tegnap elindult az Indiegogo-kampányunk (Péterék 70.000 ezer dollárt, vagyis, nagyjából 20 millió forintot szeretnének összegyűjteni a közösségi finanszírozási oldalon – hello.idea), utána, ha sikerrel járunk, elindul a sorozatgyártás, szóval komoly dolgok vannak készülőben.
Éppen ezért én úgy vagyok vele, ha valamiért a Codie mégsem lesz olyan sikeres, mint amit mi, illetve több pártolónk és független piaci szereplő vár, akkor is hatalmas siker, hogy van egy egyedi tervezésű és egyedi programnyelvet használó, megfizethető áron elérhető oktatórobotunk. Ezt mi raktuk össze. És ezt a tudást, ezt a tapasztalatot, amit ezen az úton megszereztünk, senki nem veheti el tőlünk.
Bár részben kitértél rá, de milyen jövőbeli terveitek vannak?
Az idei év céljai a következők: cégalapítás, stabil anyagi háttér kialakítása, Indiegogo-kampány sikeres levezénylése, sorozatgyártás beindítása és az első Codie robotok pontos leszállítása. A távoli terv pedig a külföldre költözés, talán az Egyesült Királyságba, mivel rövidtávon egyértelmű, hogy mi a termékünkkel, azzal a megoldással, amit a Codie nyújtani tud, olyan piacon kell érvényesülnünk, ahol már most komoly érdeklődés mutatkozik irányába. És a briteknél ez megvan. Nálunk sajnos nincs. De mindenképpen hozzá kell tennem, hogy nem maga a költözés a lényeg, mert ahhoz nem ragaszkodunk mindenáron, sokkal fontosabb ugyanis, hogy stabilan megvessük a lábunkat a briteknél. Akár innen, akár Londonból.Tehát az igazi cél számunkra a masszív piacszerzés. Ebben persze az is benne van, hogy Magyarországot nem szívesen hagynánk el. Szeretnénk segíteni a hazai oktatás fejlesztését is, ahogy szeretnénk munkát és lehetőséget teremteni itt helyben.
Miért van ez? Miért nyitottabbak rá a britek?
Pénz. Nyitottság. Technikai fejlettség. Innovatívabb iskolarendszer. Ezeknek a tényezőknek mind közük van hozzá. Tehát nem arról van szó, hogy itthon nincsenek érdeklődök, vagy ne lehetne elindulni néhány iskolában, legalább pilot-jelleggel. Hanem sokkal inkább arról, hogy a britek elkötelezettebbek amellett, hogy a programozás elsajátítása megjelenjen a kisiskolásoknál, ráadásul minél nagyobb volumenben. A központi kormányzat erre sarkallja az iskolákat, és erre sarkallja az intézményekben oktató tanárokat. Sajnos nálunk az ehhez hasonló szemléletre még várni kell. De igyekszünk tenni érte. Például elkezdtünk közösen dolgozni az Informatikai Vállalkozások Szövetségével, akikkel egyetértettünk abban, hogy nagy szükség lenne egy ilyen termékre itthon, és talán ha ennek megpróbáljuk lefektetni az alapjait azzal, hogy erőnkhöz, lehetőségeinkhez mérten a lehető legtöbb intézményt támogatjuk, akkor szép lassan ugyan, de változik majd a szemlélet.
Ha már innovatív szemlélet: lesz Budapest startup főváros?
Nemzetközi mércével mérten is képzett szakemberek sokasága dolgozik ma Pesten. Papíron éppen emiatt adott lehetne minden ahhoz, hogy Budapest régiós startup központtá válhasson. Azonban az általános vállalkozói környezet (amibe éppen úgy beletartozik a kormány nem kellő elköteleződése, mint sok feltörekvő vállalkozó és startupper pesszimista és zárkózott hozzáállása) sajnos határozott korlátokat szab ennek a nemes célnak. Hiszen bár nálunk nyüzsgő a startupper élet, a valós munkában komoly szakmai támogatás és együttműködés tud csak segíteni. Ennek megteremtéséhez még érnünk és tapasztalnunk kell kicsit.
Persze, ha a jövőben sikerül nagyobb nyitottságot csempészni a többség gondolkodásába, és a tudásmegosztás, egymás minden lehetséges eszközzel történő támogatása alap lesz, amely ideális esetben kiegészül a mindenkori kormányzat pozitív és cselekvő kész attitűdjével is, Budapest lehet startup főváros. Én személy szerint nagyon bízom benne, hogy ez így lesz, mert az alap tényleg adott hozzá.
Mit tanácsolnál másoknak, akik szintén vállalkozni szeretnének?
Azt, hogy ha valaki érzi magában az erőt, akkor mindenképp vágjon bele, próbálja meg. Mielőtt azonban ezt megteszi, gondolja át jó alaposan, hogy való-e neki egy olyan életpálya, amely kimagasló önállóságot, az átlagnál jóval magasabb stressztűrő-képességet és proaktivitást kíván az egyéntől. Nem beszélve arról, hogy akár egy saját vállalkozást alapító, akár egy feltörekvő vállalkozásban dolgozó fiatal munkaideje lefelé mindig rugalmas, vagyis 11-12-13 órás napok hosszú ideig nem a ritka kivételt jelentik, hanem egy teljesen átlagos munkanapot. Ha viszont ezek megvannak, és az ember még mindig érzi magában az erőt, hogy belevágjon, akkor tegye, csak profitálhat belőle és egészen biztosan rengeteg olyan tudást és tapasztalatot fog megszerezni, amire más körülmények között nehezen, vagy egyáltalán nem lenne lehetősége.
A Codie Indiegogo közösségi finanszírozó kampánya tegnap indult azzal a céllal, hogy a fiúk le tudják gyártatni az első prototípusokat nagy szériában. Az első pár óra alatt sikerült a megcélzott összeg 30%-át összegyűjteniük. Ha támogatnátok őket, itt tegyétek:
https://www.indiegogo.com/projects/codie-helping-kids-learn-coding
Minket pedig olvassatok minden héten, ez már a 30. interjúnk! - hello.idea #imbecomingablogger
