Haladó gondolkodás, nemzetközi versenyképesség, megalkuvás nélküli minőség és kiemelkedő szakmai munka, ezek a jegyek jellemezték mindig is a világ vezető építészirodáit. Amit a múltban Lechner Ödön, Pollack Mihály, vagy éppen Ybl Miklós, a jelenben pedig Ekler Dezső, azt a jövőben négy magyar fiatal fémjelezheti. Mai történetünk főszereplője, a budapesti LAB5 architects alapítása óta éppen ezeket a jegyeket viseli magán. Nem is csoda, hogy a legismertebb külföldi szaklapok, mint például a Dezeen, már régen felfedezték őket.
Ezúttal a nemzetközi hírnévre törő iroda egyik alapítójával beszélgettünk, többek között arról, hogy milyen érzés azokkal együtt dolgozni, akik mellé immár 15 éve az egyetem első napján leült, milyen építészként megélni az iparágat különösen sújtó gazdasági válságot és, hogy milyen csak a létszükséglethez elegendő pénzt keresni álmaink megvalósításához. A civilben deep house DJ-ként is ténykedő Dobos András és építészirodájának, a LAB5-nak a története következik.
1. fejezet: A cégünk története
Hogy mutatnád be a LAB5-ot?
A LAB5 egy klasszikus értelemben vett vezető nélküli, fiatal és dinamikus építésziroda, amely nem csak munkahelyként, hanem igazi kreatív közösségként szolgál négy egyenrangú alapítójának.
A LAB5-ot 2007-ben négy egyetemi csoporttárs és barát, Erdélyi Linda, Gáspár Virág Anna, Korényi Balázs és Dobos András alapították, hogy az ismertebb építészirodáknál megszerzett tapasztalatikat saját víziójukkal vegyítve valami újat, valami különlegeset hozzanak itthon létre.
Honnan jött számotokra, hogy saját irodát alapítsatok?
Ez az egész valahogy adta magát. Bár az egyetem elvégzése után mind a négyen különböző építészirodáknál vállaltunk munkát, (én például a Zoboki, Demeter és Társaiknál, illetve Erick van Egeraat (világhírű holland építész, Budapesten ő tervezte a felvonulási téren álló ING-székházat – hello.idea) moszkvai cégénél) a kapcsolat megmaradt közöttünk és kisebb dolgokat csináltunk együtt. 2007-ben pedig egyszerűen úgy éreztük, hogy bele kell vágnunk együtt egy saját iroda megalapításába.
"mi mindig saját magunkat igyekszünk meghaladni, és az indulás óta ezért magunkat és munkáinkat is nemzetközi mércével igyekszünk mérni, mert nem a magyar piacra akarunk tervezni, hanem a világpiacra, aminek szerencsére hazánk is a része"
Mitől egyedülálló az, amit csináltok?
A megközelítésünk, hogy vezető nélkül, egyenlő felekként dolgozunk, ezen a területen nem megszokott. A folyamat nálunk nem úgy néz ki, hogy van egy vezető tervező, aki egyedül kitalálja a koncepciót, és meghatároz a többi munkatárs számára mindent. Mi minden új munka esetén leülünk négyen, és igyekszünk egy mindannyiunk által elfogadható tervet az asztalra tenni. Tény, ez a rendszer néha több energiát is igénybe vehet, sőt, sokszor konfliktusba torkollik. De ez sem a munkáink határidejét, sem azok minőségét, sem pedig a barátságunkat nem kezdi ki, mivel a lehető legjobb tervek érdekében dolgozunk konszenzusosan.
Mi abban hiszünk, hogy kreativitás szempontjából ez az út hosszú távon jobban működik, mint az, amikor egy vezető egy hétvége alatt kitalál valamit, és mindenkinek azt az irányt kell követnie. De amúgy ez a klasszikus megközelítés minket soha nem is vonzott. Mi négyen 0/24-ben építészek vagyunk, nekünk ez önmegvalósítás, hiszen magunkat is kifejezzük egy-egy alkotásunkkal.
András elmondása alapján a tervezési folyamat ezért náluk olyasmi, mint egy laboratórium munka, innen ered részben a nevük is. Adott egy megrendelői alapkoncepció, majd ehhez egészen addig mindenki hozzáteszi a saját ötletét, amíg ki nem tudnak alakítani egy közösen elfogadható tervet. Persze a stílusuk nekik sem egyforma, de a projektek végére mindig kialakulnak a megfelelő feladatok.
És stílusban? Hiszen amíg a régióban több helyen, például Prágában vagy Varsóban is vannak már szép számmal kortárs épületek, építészeti megoldások, addig itthon a köztudatban és a városképben még mindig valahol Makovecz Imre jelenti a modernitásban az igazodási pontot.
Ezzel mi különösebben nem foglalkoztunk soha. Mármint, hogy viszonyítsuk magunkat más hazai irodák munkáihoz. Van pár hozzánk hasonlóan fiatal cég, mint például a sporaarchitects (az Espresso Embassy megálmodói) vagy a Minusplus (a Kazinczy utcai „Kocka” tervezői), akiknek izgalmas munkásságát figyeljük, már csak a baráti kapcsolatok miatt is. Igatából nincs olyan építész, akik mind a négyünk számára követendő nagy példakép lenne. És ez nem valami alkotói sznobizmus. Mindössze arról van szó, hogy mi mindig saját magunkat igyekszünk meghaladni, és az indulás óta ezért magunkat és munkáinkat is nemzetközi mércével igyekszünk mérni, mert nem a magyar piacra akarunk tervezni, hanem a világpiacra, aminek szerencsére hazánk is a része.
Nem állítom, hogy az általunk és e másik két iroda által alkotott épületek nem térnek el a hazai megszokástól, vagy, hogy a jövőben ez ne tűnhetne fel az embereknek, generálva egyfajta szemléletváltást, de ez nem dedikált célunk. Olyan épületeket szeretnénk tervezni, ami számunkra, a megrendelőink számára, és azok számára is nagyszerű élményt nyújtanak, akik használják őket.
"a kezdetek óta kitűzünk magunk elé célokat, és igyekszünk azokat mindig elérni, vagyis, minden mérföldkövet újabbak követnek, nincs megállás; ezzel fejlődik az iroda és fejlődünk mi magunk is, lépésről lépésre"
Komolyan sohasem befolyásolta ez a rendszer a munkátokat, vagy a barátságotokat?
Szerencsére nem. De ez valószínűleg onnan ered, hogy már elég régóta ismerjük egymást, tudjuk kezelni a másikat, csak tervezésen tudunk komolyan összeveszni, amin viszont éppen az előbbi miatt, túl tudunk lépni. A vállalkozással kapcsolatos kérdésekben amúgy ezt leszámítva soha nincs közöttünk ellentét: sem pénzügyekben, sem jogi dolgokban. Flottul meg tudjuk beszélni.
Mikortól tekintetek a LAB5-ra, mint vállalkozásra?
Az élet hozta – ahogy ezt az alapötletnél említettem –, hogy mi együtt belekezdjünk ebbe, és lényegében innentől jött minden magától, ahogy maga a cégalapítás is. Logikus módon ez lett az együttműködésünk dimenziója.
A kezdetek óta kitűzünk magunk elé célokat, és igyekszünk azokat mindig elérni, vagyis, minden mérföldkövet újabbak követnek, nincs megállás. Ezzel fejlődik az iroda és fejlődünk mi magunk is, lépésről lépésre. De visszatérve magára a cégalapításra, az csak egy közbülső lépés volt, nekünk a céljaink a tervezettek.
A nagyobb mérföldköveket körülbelül éves léptékben látjuk előre. Az ember 24 órában építész ugyanúgy, mint a többiek és így tud kiteljesedni az életében.
András itt jegyezte meg, hogy az egyik egyetemeken használt és jól ismert közgazdasági szakkönyv első oldala azt mondja ki, hogy a vállalkozások legfőbb célja a profitszerzés. Ennek ellentétét vallja azonban a LAB5, miután alapítói a profittermelésre kizárólag, mint egy egyenrangú ágra tekintenek a vállalkozás működtetésén belül az érték, minőség és haladó szemlélet közvetítése mellett és amellett, hogy fontos, hogy mindenki jól érezze magát az irodában.
(Sky Bar, forrás: Lab5)
Egy ilyen határozott jövőkép mégsem működhet szigorú rendszer nélkül, vagy tévedünk?
Persze, hogy nem működhet. Éppen ezért nálunk is csak a tervezés folyamata alapul aktív, kreatív csapatmunkán. Minden másnak (pl. munkaidő beosztás, követés és hatékonyság ellenőrzés, hivatalos dokumentumok elnevezése, építésztervező programokban használt eszközök) jól kitalált, bár állandó tökéletesítésre szoruló rendszere van. Másképpen nem tudnánk ennyire átgondoltan előre tervezni. Ha valaki pedig újonnan bekerül, akkor pedig ellenőrizni és segíteni kell, hogy megszokja a rendszert, de ez mindenki javára szolgál.
(Sky Bar, forrás: Lab5)
Mit gondoltak a szüleid, barátaid arról, hogy belevágsz ebbe?
A szüleim féltettek. Igyekeztek rábeszélni, ha már hazatértem Moszkvából, hogy menjek vissza dolgozni a Zoboki-Demeterhez, vagy csatlakozzak valamelyik másik jó nevű irodához. De látva az eredményeinket, végül megnyugodtak, és elfogadták a döntésemet.
(Sky Bar, forrás: Lab5)
2. fejezet: A cégünk belülről
Milyen kezdeti nehézségekkel néztetek szembe?
A válság előtt egy évvel indultunk, amikor az építőiparban még tartott a fellendülés. Így szinte minden nehézség nélkül jöttek a megrendelések, normálisan tudtuk működtetni a céget. A válság beállta viszont azt jelentette számunkra, hogy az addig megszerzett munkáink 90 százalékát egy hét alatt leállították. És akkor hosszú hónapokon keresztül figyeltük, hogy mikor lesz már vége a válságnak, de nyilván nem lett. Át kellett állni fejben.
Ráadásul ennek hatására a piacon egy olyan negatív árverseny alakult ki, hogy irodák tömege volt hajlandó mindenben alá ígérni a másiknak, csak azért, hogy valamilyen munkához jusson. Nem számított, hogy ez akár a minőség, akár a munkatársak megélhetésének a rovására mehet. Mi ebben nem vettünk részt. Helyette feléltük a tartalékainkat, és bíztunk benne, hogy az a szemlélet és munka, amit mi tudunk, az akkori nehézségek ellenére elég lesz ahhoz, hogy a jövőben is dolgozni tudjunk. És ez szerencsére bejött, eddig az idő minket igazolt!
András szerint amúgy a válságnak pozitív hozadéka hogy az építőipari megrendelők sokkal tudatosabbak, rugalmasabbak lettek. Ma már jobban megnézik, hogy mire, mennyit és hogyan költenek. Egy ilyen helyzetben pedig egy olyan irodának, mint amilyen az övék, nagyobb lehetőség van az érvényesülésre: többször bizonyítottak már, hogy képesek ügyfeleik számára jó ár-érték arányban magas minőséget előállítani.
A válságon kívül a bürokrácia okoz még számunkra problémákat. Főleg úgy, hogy megrendelőink jelentős része külföldi. Gyakran fordul elő ugyanis, hogy megkérdezik tőlünk, hogy egy tervet mennyi idő alatt tudunk elkészíteni, amire mi elmondjuk, hogy kb. 2-3 hónap alatt. Ezt követően megkérdezik, hogy itthon mennyi az ideje az engedélyeztetésnek, amire viszont nem tudunk válaszolni. A szakterületünkkel kapcsolatos jogszabályok állandóan változnak. Ezzel persze még nem lenne gond, ha ezek egyes esetekben nem teljes átalakítások lennének. De mivel azok, ezért szinte követhetetlen az egész folyamat. Hol 2 hét, hol 2 hónap, hol meg nem is kell hivatalos engedély egy-egy munkafolyamatra. Eszméletlen. Kiváltképp, mert sokszor látni ebben az egészben a jogalkotó pozitív hozzáállását, mégsem áll össze. És ezt nagyon nehéz egy külföldi megrendelővel elfogadtatni, amikor neki pontos határidői vannak.
Ment valami könnyebben, mint vártátok?
Az például engem meglep, az előbb emlegetett nehézségek ellenére, hogy ez az egész történet már 7 éve mennyire flottul halad és, hogy még mindig nem haltunk éhen – nevet.
Komolyra fordítva a szót, az számunkra hatalmas segítséget jelent, hogy Balázs édesapja szintén építész. Ráadásul saját irodával. Az ő meglátásaira, tanácsaira mindig figyelünk.
Melyik volt, és milyen érzés volt az eddigi legnagyobb megrendelésetek?
A Blaha Lujza téren álló EMKE irodaház teljes átalakítása volt az első teljesen önálló, megvalósult megrendelésünk, igazi, nagy léptékű megrendelés (18.000 négyzetméter, teljes gépészeti, belső építészeti átalakítás) Erre hihetetlenül büszkék vagyunk. De a nemzetközi sajtó által felkapott és a hazai média által is átvett, MOM Parkban épített SPAR régiós zászlóshajó üzletre is nagy sikerként tekintünk.
Azt akkor jól értjük, hogy ez utóbbival először a külföldi szaksajtó foglalkozott?
Igen. Mint minden feltörekvő építésziroda, sőt, gyakran a nagyok is, folytatunk PR tevékenységet, ami úgy néz ki, hogy az elkészült munkáink fotóit, bemutatását elküldjük a sajtónak, hátha érdemesnek találják publikálásra. A SPAR üzlet esetében mi ezt megtettük. Elsőre a hazai sajtónak küldtük el az anyagainkat. Mivel ezekre a megkeresésekre nem érkezett válasz, vagy maximum olyan, hogy ha fizetünk, akkor szívesen lehozzák, úgy döntöttünk, hogy minden mindegy alapon elküldjük ezeket pár általunk követett nemzetközi lapnak. Ezek közül az egyik, a Dezeen, szinte azonnal jelentkezett. Kár, hogy ez így esett, és nem fordítva.
Hoztatok olyan rossz döntést, amibe majdnem belebuktatok?
Máig eszembe jut, amikor az első évben még a rutintalanság miatt túlvállaltuk magunkat, és az egyik munkánkkal állandó csúszásban voltunk pedig folyamatosan futottunk magunk után. Máig kiver a víz, ha rágondolok. El is veszítettük azt a megrendelőt. Szerencsére végül velük is korrekten sikerült az elválás, de akkor is rossz érzés, hogy saját hibánk miatt nem tudtuk végigvinni az egészet. Azóta duplán figyelünk a megfelelő projektmenedzsmentre.
Fejlesztettetek azóta valamit?
A munkáink pontos tervezésére már most (illetve a fenti affér óta különösen) nagyon figyelünk. Ez a jövőben viszont csak még inkább így lesz, mert ez nagyon fontos terület egy építésziroda életében. Hiszen ha a kapcsolódó folyamatok nincsenek a helyén (pl. munkabeosztás), akkor az a kreatív tervezés kárára mehet, ezt pedig nem engedhetjük meg magunknak. Most az a fontos számomra, hogy egy ember huzamosan tudjon dolgozni egy-egy munkán, hogy a sajátjának érezze magát, ott legyen az átadón, közösen értékeljük.
Láttál másnál olyat, pro vagy kontra, amit tudatosan építettél a LAB5-ba?
A munka és irodai élet rendszerbe szervezésére nagyon figyelünk, ezt jó példaként átemeltük.
Van olyan dolog, amit máshogy tettél volna?
Talán erősebb pénzügyi háttérrel kellett volna belevágnunk, mert így voltak nagyon nehéz napjaink. De mára nagyjából hozzászoktam már, saját példából okulva, hogy soha sem könnyű az élet. Persze, ha újrakezdhetnénk, lehet, hogy nem vágnánk bele addig, amíg ez a financiális alap nincsen meg, mert ez a pénzügyi vonal (befektetők, hitel, kölcsön, önköltség, finanszírozás, stb.) nagyon kemény.
Ott tartotok most, ahol az első nap szerettél volna?
Az alap vízióm az volt – ami mostanra közös tervvé vált –, hogy egy olyan építészirodánk legyen, ami a világon számos helyre képes tervezni, mivel nincs földrajzi és egyéb keretek közé szorítva. És ez szerintem már megvalósult, hiszen Kínából, vagy Franciaországból komoly érdeklődés kísér minket.
"csináljon bármit is az ember, igyekezzen azt élvezni, szeretni és legyen attól az egésztől maradéktalanul boldog: ennyi a titok"
3. fejezet: A cégünk és Én, mint vezető
A kezdés óta mit tanultál magadról és a vállalkozásépítésről?
Úgy érzem, hogy a LAB5 valahol mind nekem, mind a többieknek önmagunk megismerését segítette, és azt is, hogy ténylegesen felnőtté váljunk. Továbbá megtanított minket a csapatmunka és a kommunikáció valós fontosságára és még arra, hogy bizonyos dolgokhoz időt kell adnunk magunknak.
Milyen vezetőnek gondolod magad: ösztönösen döntőnek vagy előre tervezgetősnek?
Mindkettőnek. Én nagyon ösztönös vagyok, de ha kell, főleg a cég érdekében, képes vagyok tervezgetni, nem is lehetne egy céget nem megtervezni.
Most nagyon tudatosan figyelek a szervezeti dolgokra, az iroda szervezése ugyanolyan projekt, mint bármi más. Az is idő volt, amíg rájöttem, hogy kell hagyni teret magunknak, mindent nagyon jól lehet szabályozni, de kell 10 százalék menekülő mindig, mint a víztartályban, különben felrobban a rendszer.
Hogyan delegálsz annak érdekében, hogy a hosszú távú vízióval foglalkozhass?
Elképesztően nehezen delegálok. Persze igyekszem fejlődni, és szerintem ebben nem is haladok rosszul, de nem könnyű. Főleg akkor, amikor a történet a tervezésről szól. Sokáig úgy gondoltam ugyanis, hogy ahhoz, hogy megfelelő tervet készítsünk, kellek én is – vagy korrektebb úgy fogalmazni, hogy úgy éreztem, elsősorban én kellek. Volt azonban egy eset, amikor – miközben én hetekig egy beruházás műszaki ügyeit voltam kénytelen intézni – a csapat kidolgozott egy kiváló tervet. Én viszont, miután visszatértem az irodába és megláttam, azt mondtam, hogy új irány kell, ez nem megfelelő, és majd én megrajzolom. A végeredmény az lett, hogy végül szinte ugyanazt készítettem el a megrendelői elvárások és a saját útkeresés alapján, amit a többiek pár hét alatt. Nagy lecke volt.
4. fejezet: A cégünk és Én, mint magánember
Honnan nyersz inspirációt?
Filmekből (kiemelten Tarkovszkij), olvasásból, épületekből, és persze a magunk által a múltban elkövetett hibákból, ezekből rengeteget lehet tanulni.
Kiben bízol, ha üzletről van szó?
A munkatársaimban és azokban a szakemberekben, akikkel együtt dolgozom.
Segít az, hogy négyen vagytok?
Igen, nagyon sokszor ugyan szappanoperára hasonlít az életünk, volt már ajtócsapkodás, sírás-rívás és mindannyiunknak más az élete (van, akinek szülőire kell járnia, én DJ-zem), de a nap végén a stresszt is oldjuk és megosztjuk a munkát, a gondokat.
Vannak példaképeid?
Rem Koolhaas holland sztárépítészre nagyon felnézek, aki az idei Velencei Biennálé főkurátora. Függetlenül attól amúgy, hogy friss munkái már nem tetszenek. Tökéletes, követendő példaképnek viszont őt sem nevezném.
5. fejezet: A cégünk most és a jövőben
Megérte belevágni?
Baromira megérte! Ám az közel sem biztos, hogy újra megtenném-e. Lehet, hogy megöregedtem. Huszonévesen az ember még máshogy áll hozzá a nehézségekhez, problémákhoz. Nem foglalkozik velük. Ezzel szemben a mostani fejemmel, közel 40 évesen, már úgy érzem, ez túl kemény út volt.
Aztán lehet, hogy ha a szükség úgy hozná, simán belevágnék megint. Sőt, magamat ismerve valószínű, hogy így lenne, mert engem a problémák világ életemben inspiráltak, nem bénítottak. De ha ez megtörténne, az biztos, hogy egészen addig várnék az önállósodással és vállalkozásindítással, amíg kellő anyagi alapom nincsen legalább az első egy-két év nyugodt átvészeléséhez.
"olyan épületeket szeretnénk tervezni, ami számunkra, a megrendelőink számára, és azok számára is nagyszerű élményt nyújtanak, akik használják őket"
(SPAR, forrás: Lab5)
A LAB5 szerinted egy sikersztori?
A LAB5 számomra akkor lesz sikertörténet, ha 30 éven át képesek leszünk kiváló épületeket tervezni. Nagyon rendben van az, amit eddig elértünk, büszkék lehetünk rá, de az út elején járunk. Ha viszont aktívan sikerül megvetni a lábunkat az itthoni vagy külföldi piacokon, ha sikerül folyamatosan újabb és újabb házakat építenünk, amik egyre jobban megközelítik azt, amit szeretnénk, akkor lehetünk csak a jövőben sikersztori. De ez még odébb van.
Keresed az együttműködést más feltörekvő vállalkozásokkal?
Nyitottak vagyunk minden együttműködésre. Most is van munkánk egy külföldi irodával. Ilyen irányú tudatos keresés azonban nem jellemez minket. De igyekszünk a világban nyitott szemmel járni.
(EMKE, forrás: Lab5)
Buzdítanál másokat arra, hogy ők is vállalkozzanak?
Sok embert buzdítottam már arra, hogy valósítsák meg az álmukat, akár egy vállalkozás indításán keresztül. Hiszen jó ötlete mindenkinek lehet. A kérdés ezért inkább az, hogy ki mer belevágni. Sokan itt buknak el. Holott tolni kellene, menni előre, ha már olyan mázlista valaki, hogy eszébe jutott valami. Ez azonban nem minden esetben lesz egy önálló vállalkozás. Lehet ez akár egy multin belüli folyamat-, vagy termékfejlesztés is, aminek onnantól adott ember lesz felelőse, vagy divattervezés.
A fontos tehát szerintem az, hogy csináljon bármit is az ember, igyekezzen azt élvezni, szeretni és legyen attól az egésztől maradéktalanul boldog. Ennyi a titok. Nyilván lehet ehelyett siránkozni is, meg a külső körülményeket, esetleg másokat okolni, mert kevésbé érezzük magunkat sikeresnek. Ez a hozzáállás viszont sehova nem visz. Sem minket, sem másokat. Úgyhogy tenni kell!
(EMKE, forrás: Lab5)
Tölyhi Orsolya és Szabó Katalin (Czider): Mi lendít át téged a nehéz helyzeteken?
A zene például átszokott lendíteni a nehéz perceken, ezért is DJ-zem. Ezen kívül pedig a vízióm az, ami segíteni szokott, hogy tudom, hogy az elkövetkező 10 évben mit szeretnék elérni.
Ha tetszett az Lab5 egyik alapítójával, Dobos Andrással készített mostani interjúnk, akkor kövessétek a céget Facebookon, valamint dobjatok egy lájkot bejegyzésünknek, és persze a hello.idea-nak is, hogy hétről hétre újabb és újabb inspiráló történeteket ismerhessetek meg fiatalok magyarokról, akikről máshonnan nem biztos, hogy hallanátok.
