A Kele Clothing az egyik legérdekesebb magyar feltörekvő divatmárka, hiszen ellentétben másokkal, ők csak kötött árut készítenek. Kele Ildikó - aki már a MOME-n is kötő szakra járt - tanulmányai óta saját márkát szerettet volna. Balázs Áron viszont csak segíteni akart a barátnőjének. Legalább is kezdetben. Aztán észrevette, hogy ez a szakma sokkal alkalmasabb arra, hogy kifejezze önmagát és elérje, amit szeretne, mintsem ha megmaradna köztisztviselőnek.
Milyen közgazdászként érkezni a divatszakmába? Milyen alvállalkozókat találni egy olyan iparban, ami már a 90-es évek óta alig létezik Magyarországon? És lehet-e egyáltalán ilyen kis szériában kötödét találni? Erről mesélt nekünk a Kele egyik tulajdonosa, Balázs Áron.
Honnan jött az ötlet, hogy közösen alapítsatok egy divatmárkát?
A barátnőm a MOME-n végzett és a diplomamunkáját benevezte az egyetem egy nemzetközi versenyre, ahol dobogós helyezést ért el, majd olyan visszajelzéseket kapott, ami alapján eldöntötte, hogy szeretne saját márkát. Én pedig szívesen segítettem neki. Úgy voltunk vele, hogy próbáljuk meg, fel tudunk-e húzni egy márkát, és ha esetleg nem jön be, akkor megyünk tovább a saját korábbi karrier utunkon. Szóval ez az egész lényegében egy kalandnak indult. Fogalmam sem volt az iparágról, csak úgy voltam vele, hogy segítek azokban a feladatokban, amiben közgazdászként én vagyok jártasabb. Végül annyira megtetszett, hogy 2013 novembere óta én is csak a Kelével foglalkozom.
Mi volt az, ami miatt úgy döntöttél, hogy csak a Kelével szeretnél foglalkozni?
Végiggondoltam, hogy az Állami Számvevőszéknél auditorként, vagy bárhol máshol köztisztviselőként hova juthatok el. Milyen karrierút állna előttem, ha esetleg a versenyszférában, mondjuk, egy nagybanknál helyezkednék el. És ez az életpálya nem vonzott. Mindig nehezen tudtam úgy működni, hogy egy nagy szervezetben egy mini fogaskerék legyek. Számomra hihetetlen nehéz sikereket megélni és magaménak érezni, még akkor is, ha nagy részem volt egy ötletben, ami megvalósul. Amikor régen részt vettem például egy ellenőrzési témajavaslat elindításában, akkor általában az ellenőrzés végeredménye köszönőviszonyban nem volt azzal, amit egy évvel korábban elképzeltem, és tulajdonképpen így nem is volt közöm a megvalósításához. Itt, a saját vállalkozásomban megtapasztaltam: ha valami megy, miattam megy, ha nem, akkor miattam nem megy. Meg lehet élni az egészet, meg lehet élni a sikereket.
Végül miért váltottál?
Egyik helyen sem tudtam már jól teljesíteni. Másfél évig minden szabim a Kelére ment és a rendes munkaidőm mellett csak a Kelén dolgoztam és a figyelmem mindig meg volt osztva, a rendes munkahelyemen már nem voltam elkötelezett, ezt már nehezen tudtam kezelni.
Milyen a szerepmegosztás köztetek?
Ildikó a tervező – épp most is a kollekciót teszi össze, amikor jöttem, most az a nagy kérdés, hogy 38 termékből melyik 8-at szórjuk ki. Én pedig megoldom a szervezési kérdéseket.
Milyen együtt dolgozni Ildikóval?
Jól meg tudjuk oldani közösen a dolgokat: őt a mintázás érdekli, de megkérdezi a szempontjaimat (sales, marketing, partneri kapcsolatok), ha elkészül egy kollekció, és megfontolja. Az én oldalamon pedig lehet, hogy unalmas például egy szakvásár, de nekem fontos, hogy ő is ott legyen és lássa ezt a részét az eladásoknak. Amúgy együtt tanultuk meg ezt az egész szakmát, kimeríthetetlen, mennyi megbeszélnivalónk van.
Miért a kötött termékek?
Először nem így indultunk. Ez a kötött irány fél éve alakult ki egy hosszú tanulási szakasznak a végén: erre kaptuk ugyanis a legjobb visszajelzéseket a vásárlóinktól, üzletileg is nagyon jól működik, és megfigyelve a piacot azt láttuk, hogy egy kis márkának nem érdemes szétszóródnia. Ha már jó vagy valamiben érdemes diverzifikálni, de a legelején nem szabad szétszóródni, először próbálj meg egy konkrét termékkategóriában igazán jónak lenni.
Ez egy tudatos pozícionálásnak tűnik.
Nem volt ez egy durván tudatos piacelemzés és hosszas fejösszedugás eredménye, hanem kialakult bennünk: ezt szerettük, ez működött, jó beszállítói kapcsolataink lettek.
Mit gondolt a környezeted arról, hogy vállalkozol?
Szerintem az apukám még mindig meg van róla győződve, hogy ezt majd kinövöm és fél évvel a felmondásom után kérdezte csak meg, hogy mégis miből élek. Szerintem nem kötötték még össze, hogy valóban a Kelében dolgozunk és ez akár bevételt is jelenthet.
Itt amúgy még nem tartunk sajnos: saját fizetést még mindig nem tudunk kivenni, mindent visszaforgatunk.
Mik a nehézségek?
Annyira erős a szezonalitás, hogy azt nehéz finanszírozni: előre tervezel, mintázol és gyártasz és mindenki csak akkor fizet neked, amikor majdnem egy év múlva megkapja azt a terméket. Ez nagyon nehéz. 9-10 hónapot előre kell finanszíroznod. Ha kimész egy vásárra, akkor az a sikered, hogy majd 9 hónap múlva eladsz valamit. Ha megrohannak a viszonteladók, akkor nem úgy jössz haza, hogy hú, de gazdag lettem, hanem úgy, hogy, de jó, 9 hónap múlva talán gazdag leszek.
A másik a beszállítók megkeresése: az alapanyagpiacunk a 90-es években teljesen leépült. Hogy találod meg azt a beszállítót, aki ekkora mennyiségeket le tud neked szállítani? Mi nem az a kategória vagyunk, aki azt mondja, hogy kér 40.000 pulóvert. Ekkora mennyiségnél, mint a Kele, be sem indítod a gyártósorokat. Hogy jobban értsétek: ahhoz, hogy ekkora szériákat lehozz, ugyanaz a rengeteg eszköz kell, mint nagy mennyiségeknél, ugyanazok a gépek, csak más beállításokkal. Egy nagy gyártónak nem éri meg minket beengedni ezzel a kis szériával: a mi kedvünkért nem éri meg kiszedni egy gépet a nagy megrendelések ütemezéséből.
Szerencsére Ildikó kötőszakos volt és ezért van műszaki ismerete és értő szeme magához a gyártáshoz is, ezért tudott beszélgetni a műszaki emberekkel is. Talált olyan gyártókat, akik bevállalnak minket olyan időszakokban, amikor ők amúgy állnának.
Ez csak azon múlik, hogy jó a kapcsolat?
Tulajdonképpen igen. Sok helyen elhajtottak minket: hiába mondod, hogy háromszor annyit fizetsz, 350 pulóverrel elküldenek. A mostani partnerünk például azért nem, mert mindketten nyerünk: mi kreatívok vagyunk, ennek ők örülnek és ez rájuk is hat, cserébe pedig rugalmasságot kapnak, mert mi tudunk várni pár száz darab legyártására egy hónapot, mert örülünk, hogy bevállalnak minket. Az is fontos, hogy magyarok vagyunk, és ezért jobban tudunk közösen gondolkodni, ismerjük egymást, és a személyes kapcsolat által könnyebben tervezhető minden. Egy magyar cégnek jobban látják a prosperitását, hogy merre tart, meddig lesz még a megrendelőjük.
Mi nem akarunk munkát kiadni, hanem együtt akarunk dolgozni, ez nekünk fontos, mert tényleg ettől megy a munka. Az egyik kötödénk Érden van, és Ildikó rendszeresen elindul oda a maga kis kerekes szatyrával, viszi a mintákat, a próbákat és odaül az ott dolgozó technikusok, ketlizők mellé és megmutatja, mit szeretne. És ezt igazán élvezi, mert hazajön este és azt mondhatja, hogy tessék, ma ezt csináltam, ezt kötöttem. Az, hogy aktívan benne van ebben az alkotó folyamatban, nagyon sokat számít. Egy postán keresztüli oda-vissza küldözgetéstől teljesen elveszne a lényege az alkotásnak. Maga a tervezés tovább kell, hogy mutasson, mint az, hogy papíron megrajzolod. Meg kell, hogy alkosd.
Meddig tudjátok ezt fenntartani, hogy Ildikó a gyárban is dolgozik?
Azt hiszem, ha 3000 munkásunk lesz és több mint 200 viszonteladónk, Ildikó akkor is mintázni fog. Ezt szereti a legjobban. Szerintem akkor is be fog járni a gyárba és kiveszi az ott dolgozó kezéből a kelmét, ha nem tetszik neki, amit lát.
Ott tartotok, ahol az elején terveztétek?
Én részemről azt gondoltam, hogy olyan 3-4 hónapom lesz ebben és majd jön Ildikó mellé valaki, aki segít neki. Azóta minden prekoncepcióm megdőlt, amit magamról és az iparágról gondoltam. Most pedig már csak csinálni szeretném.
Ildikó azt gondolom, hogy ott tart, ahol szeretett volna: saját márkája lett.
Én ennél gyorsabbnak gondoltam ezt a folyamatot, nagyon sok minden közbe jön, amit ki kell tanulni.
Mit tanultál saját magadról, amióta vállalkozol?
Ha valami tényleg érdekel, akkor nagyon gyorsan tudok dolgozni. Meg azt, hogy a klasszikus PR kommunikáció nem tartozik az erősségeim közé: a normális üzleti kommunikáció jól megy, két sorban nagyszerűen tudok kommunikálni, de egyszerűen nem bírok nekiülni és megfogalmazni egy terjedelmesebb és szofisztikált valamit. Azt gondoltam az egyetemen ezt megtanulja az ember, de mégsem megy. Azt sosem gondoltam, hogy munkamániás leszek, de mégis: olyan mértékben leköt a Kele, hogy nem tudok leállni vele.
Mi a következő lépés?
Most csapatot kell építenünk, és azon is dolgozunk, hogy saját helyünk legyen, egy kis irodánk, műhelyünk. Ez nagyon fontos, mert jelenleg ezt a funkciót a saját lakásunk tölti be, ami nem egyszer azt okozza, hogy a plafonig állnak a ruhák. Amúgy ez jó érzés is, mert gyorsabban érzed az eladások ütemét.
Milyen tanácsot adnál azoknak, akik gondolkodnak azon, hogy vállalkozzanak?
Ha van egy jó ötleted, akkor menj neki és csináld meg, nem érdemes másra várni. Rakd bele az energiád, csináld és meglátod, hogy működik-e.
Célszerű tisztában lenni a képességeiddel, de ki is kell tartanod az álmaid mellett. Az elszántság a legfontosabb.
Ezt az évet 25 interjúval zárja a hello.idea blog. Nagyon örülünk a sok pozitív visszajelzésnek és annak, hogy a fiatal magyar vállalkozók sztorijaira ezrek kíváncsiak.
Jövőre megyünk tovább, mindenkinek sikeres új évet kívánunk! Timi és Áron #followus
