Bár az újrahasznosítási hullám már Magyarországon is virágzik, a csúcsát még bőven nem érte el. A civil szféra egyre aktívabb, de kevesen választják ezt hivatásuknak. A társadalmi vállalkozások száma elenyésző. Földi Barbara és Sipos Anna viszont mind a három kategóriában aktív. ReCreativity nevű társadalmi vállalkozásukban szemétből készítenek használati tárgyakat, műhelymunkákon keresztül oktatják a fiatalokat és Európa-szerte tanítják az embereket arra, hogyan lehet praktikus, otthon is fellelhető dolgokkal élhetőbbé tenni a saját környezetünket. A két andragógus lány sosem gondolta volna, hogy vállalkozók lesznek. Most mégis ez az életük.
Miről szól a ReCreativity?
2011-ben kezdtünk el újrahasznosítással foglalkozni, amikor egy ifjúsági egyesületben dolgoztunk Sipos Annával, a barátnőmmel. Egy nap nála voltunk, kreatív délutánt tartottunk a lakásán és arról beszélgettünk, hogy milyen szuper lenne egy nemzetközi programot létrehozni arra, hogy akár egy héten keresztül szabadon kreatívkodjunk. Annyira tetszett nekünk az ötlet, hogy beadtuk egy pályázatra és nyertünk. Szeptemberben már meg is volt a programunk, és annyira tetszett nekünk, hogy újrázni akartunk, és a következő évben újra nyertünk. Ez amúgy egy 10 napos képzés volt, aminek a keretében 30 fiatal összegyűlik Európa minden tájáról és különböző technikákat próbálnak ki, sajátítják el a házi újrahasznosítás alapvetéseit. Ezt pedig azóta kiterjesztettük egy pilot programmal, aminek az a lényege, hogy vidéki sulikba megyünk és szakkörökön háztartási hulladékból készítünk használati tárgyakat. Ami fontos nekünk, hogy mi nem akarunk szemétből szemetet csinálni, hanem csakis hasznos használati tárgyakba akarjuk visszaforgatni a hulladékot.
(Földi Barbara és Sipos Anna, forrás: ReCreativity)
Hogyan fogadják ezt a diákok?
Azt tapasztaltuk, hogy óriási nyitottság van a diákok részéről. Persze az is fontos, hogy elméleti szinten megkapják az a tudást környezetismeretből, ami az újrahasznosításhoz elengedhetetlen, vagyis, hogy a környezetterhelés ellen tenni kell. Mindenesetre remek érzés, amikor mi például kitettük eléjük a kimosott TetraPack dobozokat az asztalra, és azt mondtuk, hogy gyertek, csináljunk belőle pénztárcát, amit utána hazavihettek. Nem hitték el, hogy ezt lehet. Innentől sokkal jobban megnyíltak és kezdtek mesélni a saját tapasztalataikról.
(forrás: ReCreativity)
Honnan jön eredendően, hogy ezt szeretitek csinálni?
Már gyerekkorunk óta foglalkozunk kreatív hobbival: engem Anyukám tanított meg varrni, Anna mindig is járt szakkörökbe, amúgy pedig androgógusok vagyunk.
Honnan jön a szemét része?
Őszintén én sosem voltam nagy természetvédő, nem is tudom, honnan jött az újrahasznosítás. Nem volt semmilyen varázslatos pillanat, amikor hirtelen úgy döntöttem, hogy igen, szeméttel akarok foglalkozni – nevet. Ráadásul mi nem tanultunk ki semmi újat. Ezek az ötletek, amikkel dolgozunk, meglévőek, mindenki számára elérhetőek. Mi ketten úgy tudjuk megváltoztatni a világot, hogy megosztjuk ezt a tudást és átültetjük a gyakorlatba. Sokan nem veszik a fáradtságot, hogy kikeressék a praktikákat, mi pedig kipróbáljuk, leírjuk, elmondjuk, és elérhetővé tesszük. Mindezt sokszor.
Mikor tudtátok, hogy ez egy vállalkozás?
Sokáig hobbi szinten csináltuk ezt az egészet, és sok helyen voltunk bemutatót tartani. Azt vettük észre, hogy az a lelkesedés, amivel mi ezt újra és újra meg tudjuk ismételni, ragad az emberekre és van értelme a foglalkozásoknak. Úgy döntöttünk Annával, hogy felmondunk és komolyan vesszük magunkat.
(forrás: ReCreativity)
Mit szólt ehhez a környezetetek?
A szüleink ebből a szempontból más generáció, azt hiszem, ők sokkal inkább a biztos háló adta munkahelyekben hisznek – ha az elérhető persze. A vállalkozósdi nehezen megfogható a számukra. Ennek ellenére, amikor a döntés meg volt, akkor mindenben támogattak.
Miért társadalmi vállalkozás?
Egy egyesület, aminek minden forrását pályázatok és adományozók adják, egyszerűen nem tud tervezni, mert a bevételei esetlegesek, ezért a hosszú távú társadalmi hatását képtelen kifejteni. Ezzel szemben a társadalmi vállalkozás ezt a terhet leveszi rólad, engedi, hogy azt csináld, amit eddig, de mellette gazdálkodj – és így hosszú távon is tudsz gondolkodni.
Érthető ez mindenkinek?
Nem. Nagyon sok embert kellett megkérdezzünk, mire ez kialakult. Ügyvédek, könyvelők sem értették ezt a formát. A bejegyeztetése háromszor annyiba kerül, mint egy bt-nek. A startupok között is fekete bárányok vagyunk. Kicsit népnevelők, kicsit egyesület. Mivel Magyarországon nem bevett ez a kategória, ezért rengeteg időt kell a mai napig tölteni azzal, hogy mindenki értse, mi mit szeretnénk, és hogy lehet ezt gazdaságilag is egyenesben tartani.
(forrás: ReCreativity)
Hogy lehet skálázni egy ilyen szolgáltatást? Hogy lehet szemetet pénzzé tenni?
Rátapintottál a lényegre! Ez volt a legnagyobb megdöbbenés az egész vállalkozásban, beárazni saját magunkat. Segítség nélkül nem is menne, pláne úgy, hogy sosem tanultam ezt, nem volt közöm gazdasági tanulmányokhoz. Nap, mint nap tanulok erről valamit. Mindenki azt mondja: „jaj de aranyos, amit csináltok, csak így tovább, dehogy pénzt is kértek érte?!” – ezt a reakciót minden nap kezelnem kell.
Hogyan lehet ezt gazdaságilag fenntartani?
Az egyik vonal a nemzetközi ifjúsági programok, amiket legtöbbször pályázati pénzből tudunk finanszírozni. Itt a fiatalok szélesebb körben vannak megszólítva (tehát sok területen segítjük elő az attitűdváltást: készségfejlesztés és upcycling). A másik a kihelyezett műhelymunka, amit már csak finanszírozott formában tartunk. A harmadik a Cimbi márka: saját termékeink, amit csakis használt molinóból és építési hálóból készítünk. Ezeket a termékeket Anna tervezi és együtt készítjük. Már webshop is indult hozzá (pont a héten élesedett a bolt itt: http://www.cimbi.net/ - hello.idea) A negyedik vonal, ami a legképlékenyebb most, hogy nagy vállatokkal CSR programokat alakítunk ki.
Kezdeti nehézségek?
Saját magunkon kellett sokszor túllépnünk: például a műhelymunkákat imádtuk, de az emberek ezért nem akarnak fizetni. Csak akkor érdekli őket, ha amúgy is ott vagyunk egy kitelepüléssel és ezt élvezik. De ha ezért pénzt akarsz elkérni, az nem működik.
A másik az emberi erőforrás kérdése: már kevesen vagyunk ketten. Az 5-10 segítőnk közül ki kell választanunk 2-3 embert, akik teljes jogúan be tudnak szállni a döntéshozásba és ezzel felelősséget oszthatunk meg. Ami nagyon segíti a mindennapokat, hogy vannak mentoraink - még abból az egyesületben találtuk őket, ahonnan kinőttük magunkat – és az ő segítségükkel sokkal könnyebben mennek a dolgok és gyorsabban beletanultunk a saját vállalkozásunk ügyes-bajos dolgaiba.
Mi ment könnyebben?
Embereket, segítőket találni. Ez a téma bevonzza és megtartja az embereket. Az alapanyagok elérhetőek, az emberek boldogok, hogy elveszem tőlük a szemetet és mindenki jól jár.
(forrás: ReCreativity)
Ennek a tevékenységnek nincs környezetterhelő hatása?
Törekszünk arra, hogy mindig helyben oldjuk meg az alapanyag beszerzését, nem akarunk extra terhet róni a környezetre. Például Olaszországba nem viszek szemetet Magyarországról. Most azon dolgozunk, hogy a készített tárgyakat (miután elhasználódnak) már nem lehet csak egy szemetesbe dobni, ezért egyfajta alapanyagot próbálunk használni. Így is meggyőződésem, hogy többet használunk a környezetnek, mint ártunk. De mindig a kritikusainktól tanulunk a legtöbbet.
(forrás: ReCreativity)
Mennyire kell népnevelő környezetvédőnek lenned?
Ez nagyon jó kérdés, sokszor gondolkodom ezen én is. Az az igazság, hogy ezek szokások, amelyek bennem is kialakulnak. Öt éve még nem gondoltam, hogy én fogom kikeverni otthon a mosószeremet, de most már csak azt a megoldást választom. Amit én a ReCreativityvel el tudok érni, az az attitűdváltás. Magamban is, a szűk környezetemben is, és a képzéseinken is.
Hogy tudjátok ezt a hatalmas piacot egybe fogni?
Az az igazság, hogy nagyon tudatosan még nem volt időnk ezt megtervezni, de a lehető legváratlanabb emberek találnak meg, hogy érdekli őket, amit mi csinálunk.
A 2013-as év volt amúgy az első teljes évünk és nagyon boldog vagyok, mert azt mutatják a számok is, hogy jól csináljuk a dolgokat. Óriási biztonságot és tudatosságot ad, hogy amit csinálunk, az gazdaságilag is megállja a helyét. A mentoraink és azok az emberek, akik pedig támogatnak minket úgy tudnak segíteni, hogy a döntés nálunk marad.
Féltek a kudarctól?
Nem, sosem voltam még annyira biztos valamiben, mint a ReCreativityben. A legnagyobb felismerésem, hogy a rohanó startup világban mi nem vagyunk semmiről sem lemaradva. Jól haladunk és ezt tudjuk is tartani.
Milyen céljaitok vannak?
Szemétből sosincs kevés, úgyhogy rengeteg ötletünk van. Most nagyon boldogok vagyunk, mert az egyik legnagyobb álmunk, hogy legyen egy saját helységünk, ahova tudnak minket kötni az emberek és ahol tudunk képzéseket tartani valóra vált. A következő lépés, hogy ide minél többen eljöjjenek és megismerjenek minket.
(forrás: ReCreativity)
Mit tanultál magadról, amióta vállalkozol?
Érdekes, hogy amit andragógián tanultunk, pont magunkon éljük meg: saját magunkat úgy képezzük, ahogy a könyvekből tanultuk, hogy hogyan képezzünk másokat. Megtaláltuk a helyünket a világban.
