Geréby Zsófival, az UrbanLegend alapítójával egy Baross utcai, hatalmas polgári lakásból kialakított co-working irodában, a FlatLabben találkoztunk egy hétköznap délelőtt. Az interjúra (miután hármunk közül ketten a vállunkon vittük fel a bringánkat az első emeletre) a showroomként is használt hall közepén került sor. A vállfára akasztott ruhák közül kikandikáló címkékről mindenhonnan az UrbanLegend szólt hozzánk.
A FlatLab Zsófi munkahelye, inspirációja, törzshelye, örültünk, hogy itt fogadott minket. „A sztori, amit én építek könnyen elmesélhető, mert a biciklizéstől mindenki mosolyog, jó kedve lesz.” – indított Zsófi.
Kezdésnek mesélnél kicsit a cégedről és az általad készített termékről?
Szeretek inkább brandként tekinteni magamra, nekem ez fontos, valójában mindig meglepődöm, amikor belegondolok, hogy ez egy cég is. A márkám a városi biciklistáknak (nőknek és egy ideje már férfiaknak) szóló ruházati márka, amely idomul a városi léthez és praktikus, mert sportruházati technológiát használ.
Zsófi és így márkája is erősen kötődik Budapesthez, ami meg is jelenik a ruhákon: mindegyiken „Made in Budapest” címke van. Ez a Budapest-tudat azonban nem csak marketingfogás, az UrbanLegend minden terméke Budapesten, vagy annak közvetlen vonzáskörzetében készül. Ráadásul minden ruhában található egy QR kód, amelyet leolvasva egy-egy városi legendát fedezhet fel a vásárló.
„minden textiles kislány arról ábrándozik, hogy majd lesz egy saját logója, brandje és az milyen jó lesz.”
(Geréby Zsófi a FlatLab-ben, f: www.stilblog.hu)
Tulajdonképpen honnan jött az ötleted?
Leginkább saját tapasztalatból: a biciklis vagy úgy néz ki, mint egy ufó vagy nem indul el esőben, mert nincsenek olyan ruhák, amiben kényelmesen lehet közlekedni. Egyszerűen nem volt olyan kerékpár ruházati márka itthon, amelyet azon kívül, hogy nőként szívesen viselnék, rendelkezik azzal a funkcionalitással, ami a mindennapi biciklizéshez szükséges. Egy ideig kerestem ezeket a ruhákat, és aztán felismertem, hogy ha már ez a szakmám, akár megoldhatnám magam a problémát.
Bár ez a lépés elsőre logikusnak tűnhet, időbe telt, amíg megszületett Zsófi számára az elhatározás:
Persze az elején hezitáltam, hogy ez mekkora klisé, pont én, aki semmi mást nem csinálok, mint biciklivel járok és ruhákat tervezek ezzel az ötlettel álljak elő. De a környezetem meggyőzött, hogy ez nem ciki, sőt.
Végül ennek a piaci résnek a felismerése vezetett oda, hogy felhasználva a suliban tanultakat (Zsófi a MOME textilszakán végzett) elindította saját vállalkozását, ami végül egy pénzjutalommal együtt járó díjnak (2011-ben a Dreher által kiírt „Jövő Fiatal Vállalkozója” pályázaton végzett második helyen az UrbanLegend) köszönhetően össze is jött.
Mit gondolsz, mitől egyedülálló az, amit csinálsz? Egyáltalán van szerinted újdonság tartalma?
Hasonló márkák külföldön azért léteznek, de amire az UrbanLegendet létrehoztam, az itthon egyedi. Azt a fajta szemléletet, minőséget és koncepciót, amit a kerékpáros ruhák terén próbálok követni, előttem itthon tudtommal nem képviselte senki.
„az, hogy egy vállalkozást irányítok, aminek kft.-re végződik a neve, az pont addig érdekel, amíg megírok egy szerződést”
(UrbanLegend by ZsófiGeréby, f: Facebook)
Mikor és miért gondoltad azt, hogy az UrbanLegend egy vállalkozás?
Ez egészen meglepetésszerűen jött. Amikor először felhívtak egy rádiótól a Dreher-pályázat kapcsán és megkérdezték, hogy mégis milyen sikeres magyar női vállalkozónak lenni, köpni-nyelni nem tudtam. Akkor kezdett körvonalazódni, hogy itt történik valami, ami túlnőtt egy jó diplomaprojekten. Ez az ötlet volt ugyanis a diplomamunkám, másnap, hogy megvédtem, elmentem az ügyvédhez. Számomra ez egyértelmű folyamat volt. Utána a második meglepetés az volt, amikor napi rutinokat kellett kialakítani: az első járulékutalásnál érzed azért a súlyát annak, hogy fenntartasz egy céget.
Nekem az a fontos, hogy a termékek jók legyenek, és a vásárlók elégedettek, és e két tétel egészséges együttállásából fenn tudjam tartani és előre tudjam vinni a brandet. A többi csak a biztos kerete ennek. Az, hogy egy vállalkozást irányítok, aminek kft.-re végződik a neve, az pont addig érdekel, amíg megírok egy szerződést.
„Bojár Gábor azt mondta, hogy azért nem ad már startupoknak pénzt, mert meg kell tanulniuk, hogy az nem a befektetőktől jön, hanem az ügyfelektől”
Mit gondolt a környezeted a saját vállalkozás indításáról? Kihez fordultál tanácshoz?
Nagyon sok emberrel beszéltem, rengeteg információmorzsát szedtem össze, hogy mit és hogyan kell csinálni. Volt rengeteg felesleges köröm, de ezekből mindig lehet tanulni valamit: például több tucat varrodavezetővel kellett beszélnem ahhoz, hogy tudjam, kivel akarok dolgozni. És persze voltak fontos beszélgetések is, például, amikor Bojár Gábor azt mondta, hogy azért nem ad már startupoknak pénzt, mert meg kell tanulniuk, hogy az nem a befektetőktől jön, hanem az ügyfelektől. Akkor kicsit mérges voltam, de utólag látom, mennyire igaza van.
„igazán ijesztő, hogy a nap végén mégis egyedül vagy; nincs mögötted egy apparátus, nincsenek melletted emberek, akiknek a Te segítésed a munkájuk, különböző feladataik vannak, és azt megoldják”
Milyen kezdeti nehézségeid voltak?
Olyan nehézséggel nem néztem szembe, ami megoldhatatlan lett volna, tehát csak a tipikus gyerekbetegségeket tudnám sorolni: hogyan alapítunk céget, értelmezni mit mond a könyvelő, költségvetés-tervezés, együttműködések kialakítása, ilyesmi.
Ennél a kérdésnél számunkra olyan háttérinformáció merült fel, ami érdekes kontextusba helyezte a művészeti egyetemen végzett kortársainkat. Teljesen más ugyanis, hogy mit tud nyújtani a hallgatóinak egy tudományegyetem és egy művészeti egyetem. A tudományegyetemekről kikerülő emberek számtalan multi vagy kisebb cég közül választhatnak, amely biztonságos pályát és kiszámítható karriert nyújt a szakmájukon belül (gondoljunk egy pénzügyi végzettségű hallgatóra). A MOME-s végzettek ezzel szemben jellemzően saját vállalkozást kénytelenek indítani, miután itthon nagyon kevés olyan divat és design multik, ahol diplomázás után könnyedén el tudnának helyezkedni. A textil szak pedig jellemzően nem képez flexibilis munkavállalókat. Zsófi elmondása szerint, aki Londonban tanul, boldogan elmegy például Christopher Kane-nek zoknikat tervezni addig, amíg pár év múlva előre nem léphet. De ez itthon nem így működik, nincsenek nagy divatcégek, ahova be lehet lépni és előre jutni: itt meg kell valósítani a saját márkádat. Vagy valami más után nézel.
Ami igazán ijesztő – folytatja –, hogy a nap végén mégis egyedül vagy. Nincs mögötted egy apparátus, nincsenek melletted emberek, akiknek a Te segítésed a munkájuk, különböző feladataik vannak, és azt megoldják. Ebben a helyzetben csak magadra számíthatsz, más nem fogja megoldani. A mindennapi apró dolgok így nagyon el tudják vonni a figyelmet például a hosszú távú tervezésről. De igyekezni kell!
Volt valami, ami könnyebben ment, mint vártad?
Pont azok a területek, amik talán másnak félelmetesek. Én például rábízom a könyvelőmre a pénzügyeket és ezért nem félek ettől a résztől, mert nem tudom, hogy mennyi mindentől kellene félnem.
„ha valaki szolgáltat, annak maximálisan törekednie kell arra, hogy a vevőit mindenkor elégedetté tegye”
Milyen volt, amikor először eladtad a saját termékedet?
Óriási élmény volt, fantasztikus érzés, máig emlékszem rá. Egy vásáron adtam el egy kesztyűt egy lánynak, aki mind a mai napig visszatérő vásárlóm. Ami az igazán furcsa ebben a helyzetben, hogy Ő nem tudja, hogy ki neked, Te meg csak állsz és rajongsz érte.
Hasonló példából szerencsére akad bőven az UrbanLegendnél. Vannak olyan nők például, akik a vásárlás után hónapokkal írnak Zsófinak köszönő leveleket, hogy mennyire meg vannak elégedve az UrbanLegenddel, vagy csak küldenek képet, hogy hol és hogyan viselték a ruhákat.
Természetesen vannak kevésbé pozitív emlékek is, amikor vevők az árakat kifogásolják, figyelmen kívül hagyva, hogy az UrbanLegend kisszériás, egyedi, kézzel készített és magas minőségű ruhadarabokat készít, amit nem lehet hipermarketben kapni. Kifogásolják a kabátok tartósságát, holott a vízhatlan ruhákra rá van írva, hogy 60 fokon nem lehet őket mosni, mert elveszítik vízhatlanságukat, de a vevő, annak ellenére, hogy azt saját bevallása szerint is 60 fokon mosta, komoly csalódottságának ad hangot. Nyilván igyekszem ilyen helyzetekben megértő lenni, mivel úgy gondolom, ha valaki szolgáltat, annak maximálisan törekednie kell arra, hogy a vevőit mindenkor elégedetté tegye. Ennek vannak határai, de nagyon fontos a megfelelő ügyfélkapcsolat.
De a mai napig az a legjobb, ha eladok valamit! – summázza Zsófi.
(UrbanLegend by ZsófiGeréby, f: Facebook)
Hoztál korábban olyan rossz döntést, amibe érzésed szerint majdnem belebuktál?
Kezdetben voltak olyan döntéseim, amelyek megnehezítették az indulást. Tanultam például ezt-azt a pontosságról, mint amikor az egyik ruhánkhoz véletlenül 200 helyett 2.000 patentot rendeltem. Ám ezeken szerencsére mindig túllépett a cég, meg én is rengeteget tanultam útközben, hiszen hibázni lehet, csak tényleg tanulni kell belőle.
Azóta fejlesztettél valamit?
Igyekszem a hibákat mindig kijavítani és az elmúlt években szerintem sok mindenben előrelépett a márka és én is, de miután folyamatosan, komoly humánerőforrás hiánnyal kell küzdenünk, vannak még fejlesztendő területeink.
Láttál másnál olyat, aminél örültél, hogy ez nem veled történt?
Volt ilyen. Pár évig dolgoztam valakinek az UrbanLegend előtt, és úgy éreztem, hogy úgy, ahogy ő intézi a vállalkozása ügyeit, én nem szeretnék dolgozni.
„saját vállalkozást indító embernek rengeteg olyan helyzettel és kérdéssel kell szembenéznie, amikre nem lehet felkészülni, hiszen nincsenek kottából tanulható igazságok”
Van olyan dolog, amit mai fejjel már máshogy tennél?
Néha eljátszom a gondolattal, hogy mi lenne, ha mást csinálnék, de valahogy mindig oda lyukadok ki, hogy akkor is kellene egy vállalkozás.
Ott tartasz most, ahol az első nap szerettél volna?
Mivel nem volt szigorú tervem arra vonatkozóan, hogy mikor-hol szeretnénk tartani, ezért nem tudom megmondani. Az ember valójában sosem lehet elégedett, mindig van valami, amit meg akar tanulni, vagy egy kompetencia, amire keres embert. Azzal pedig nem árulok el titkot, hogy minden textiles kislány arról ábrándozik, hogy majd lesz egy saját logója, brandje és az milyen jó lesz.
„persze az elején hezitáltam, hogy ez mekkora klisé, pont én, aki semmi mást nem csinálok, mint biciklivel járok és ruhákat tervezek, ezzel az ötlettel álljak elő; de a környezetem meggyőzött, hogy ez nem ciki, sőt”
A kezdés óta mit tanultál magadról és a vállalkozásépítésről?
Mindkettőről sok mindent, de ezt nehéz lenne röviden összefoglalni. Ami azonban biztos, hogy egy saját vállalkozást indító embernek rengeteg olyan helyzettel és kérdéssel kell szembenéznie (nem csak induláskor, hanem később is), amikre nem lehet felkészülni, hiszen nincsenek kottából tanulható igazságok. Egyszerűen venni kell a fáradságot, hogy az ember tanuljon magától, a vállalkozásától és másoktól, mert a sikerhez nem elég egy valamiben jónak lenni egy kicsit mindig mindenhez érteni kell.
(UrbanLegend by Zsófi Geréby, f: Facebook)
Milyen típusú cégvezetőnek gondolok magad, inkább ösztönösnek, vagy inkább tervezgetősnek?
Ösztönösen döntök.
Téged inkább a hosszú távú tervek (vízió) foglalkoztatnak, vagy nehezen delegálsz, mert mindent Te szeretnél a helyére tenni?
Jó lenne a hosszú távú vízióval foglalkozni, de részben a korábban emlegetett humánerőforrás hiány, részben meg az alaphabitusom ezt erősen megnehezítik. A megfelelő munkatársak nélkül minden döntés az én vállamon nyugszik. A tervezés, árubeszerzés, marketing, sales kérdései, mind-mind nálam vannak. Ez az egyik.
A másik pedig, hogy az alapvető élethez való hozzáállásom az-az, hogy felőlem bárkinek igaza lehet, ha azt bebizonyítja nekem. Hozhatsz tehát papíron jó ötletet, de annak a bizonyítását, hogy ez valóban így van, mielőtt elfogadom, a gyakorlatban is tesztelnünk kell, és itt sajnos sokan elbuknak. Emellett sokan dolgoztak nálam olyanok, akiket csak szavakban motivált egy designer startup, tettekben már kevésbé.
Fontos tanulság lehet, és ezt eddig Zsófitól hallottuk először, hogy mindenki segíteni akar neki, sokan szimpatizálnak a márkával és ajánlkoznak, de ez nem mindig alakul jól. Érdemes tehát figyelni, hogy mi jó a márkának, mi jó a vállalkozásnak.
Honnan nyersz inspirációt?
Mindenhonnan. Az ember nyitott szemmel jár a világban, inspirálhat így egy ember, egy kép, vagy egy táj, de két tárgy random elhelyezkedése is.
Vannak példaképeid?
Nincsenek. Sok sok olyan ember van szakmán belül és kívül, akikre felnézek, de az az ő történetük, egyszeri és megismételhetetlen. Ismerni kell őket, és tanulni belőle, de a saját történetünket kell megírnunk.
Kiben bízol, ha üzletről van szó?
Maradéktalanul a családomban, barátomban, valamint néhány közeli jó barátomban.
Szerinted megérte belevágni?
Persze. Belevágni mindig megéri.
Szerinted a vállalkozásod egy sikersztori?
Ezt szerintem nem nekem kell megítélnem, hanem a vásárlóimnak, a piacnak. Elég szomorú lenne, ha nekem kellene sikerként aposztrofálnom az UrbanLegendet.
(UrbanLegend by ZsófiGeréby, f: Facebook)
Nekünk az a benyomásunk, hogy a magyar KKV-k nehezen mozdulnak határon túlra, neked erről mi a véleményed? Te szeretnél?
Erős bázis kell itthon, bizonyítva, hogy a márka valóban életképes. Utána jöhet a külföld, ez nem is kérdés, de ez semmiképpen sem mehet a magyar piac, a magyar vásárlók kárára.
Keresed az együttműködést más feltörekvő vállalkozásokkal?
Igen. Ahol például most vagyunk, a Flatlab is is egy ilyen közösségi kezdeményezés, amely a kreatív együttműködés jegyében jött létre, közös alkotótérrel, showroommal. Keresni kell a kapcsolatot másokkal. Sokat lehet belőle tanulni, fejlődni.
Mit szeretnél kérdezni a következő interjúalanyunktól?
Felmerült-e már bennetek, hogy megváljatok az ötletetektől. Ha igen, milyen fázisban és milyen érzéseket ébresztett ez bennetek? Ha nem, pontosan miért nem? Pénz? Kötődés? Nem megfelelő befektető? Engem ez érdekel nagyon, hogy mi az a pont, ahol az ember már elengedi a cégét.
„a saját történetünket kell megírnunk”
(Geréby Zsófi, fotó: Rév Marcell)
Mi az három dolog, amiért vállalkozásra buzdítanál másokat?
Nem emlékszem már, hogy pontosan ki mondta nekem, de az UrbanLegend indítása előtti egyik első tanács az volt, hogy mindig keljek fel időben. Ezen akkor jót nevettem, hiszen miért ne kelnék időben? Saját vállalkozásom van, ha el akarok valamit érni, ahhoz értelemszerű, hogy korán kell kelnem. De, ami akkor banálisnak és evidensnek tűnt, korántsem volt az. Lévén, amikor az ember önmaga ura, akkor nincs fix fizetése, nincs főnöke, aki kirúgja, ha nem ér be 8-ra vagy nem teljesíti a kitűzött célokat. Ezért azt hiszem, így néhány évvel később, hogy ez volt az egyik legjobb tanács, amit mástól kaptam, bár néha még ma is küzdök ezzel a problémával.
